Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

A pálinkától a kolbászig - végigihatjuk és ehetjük az egész évet

Pálinkafesztivállal kezdődik, kolbászfesztivállal végződik Békésben az idei gasztronómiai szezon - közölte a megyei fesztiválszervezőket tömörítő Békés Megyei Gasztronómiai Fesztiválok Társasága.

Idén kilencedik alkalommal, április közepén Gyulán megrendezésre kerülő, pálinkafőzéssel egybekötött kisüsti fesztiválra a tavalyi, majdnem 460 helyett idén már 600 nevezőt várnak.

A 11 nagyrendezvényt magában foglaló sorozat részeként május első napjaiban Gyomaendrődön, a sajt- és túrófesztiválon kóstolhatják meg az érdeklődők a sajtkülönlegességeket.

Ezt követően május második felében Békéscsabán rendezik meg a sörfesztivált. A literes korsókban kimért számtalan féle sör fogyasztását segíti a csülökparádé is. Így még azok is meg fognak szomjazni, akik egyébként nem szeretik a sört - ígérték a szervezők.

Júliusban tarhonyafesztivál várja az érdeklődőt Gyulán, ahol egy 1.100 literes kondérban főzött tarhonyakülönlegességből kóstolhatnak a vendégek, majd a nyár végén, augusztusban Medgyesegyházán dinnyefesztivált rendeznek.

A következő program augusztus huszadika környékén lesz Orosházán, ahol a péksütemények szerelmesei ismerkedhetnek meg a kenyérsütés fortélyaival, de ugyanekkor érdemes a Sárrét haszonállatából, a birkából készült pörköltet is megkóstolni Vésztőn, a birkafőzőversenyen.

Aki szereti az őshonos magyar állatokból készült ételspecialitásokat, annak érdemes ellátogatni augusztus végén Gyulára, a vár tövébe, ahol megkóstolhatja a régen elfeledett ételkülönlegességeket.

A fesztiválok sorát Szarvas városa folytatja, ahol a térség különlegessége, a szilva kerül az asztalra szeptemberben. A tavalyi szilvanapokon például 20 ezer szilvásgombóc fogyott el, s a szervezők azt ígérik, hogy ennél kevesebbet az idén sem fognak felszolgálni.

A megyei fesztiválok sorát Békéscsabán, a Csabai Kolbászfesztivál zárja. Ambrus Zoltán főszervező elmondta, hogy egy felmérés szerint tavaly 70 ezren voltak kíváncsiak a programra, s bízik abban, hogy az idei, október végén megrendezésre kerülő programra ennél is többen lesznek kíváncsiak.

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×