Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Az első autó emlékezetesebb, mint az első csók

A legtöbb fiatal férfi egy percig sem tagadja, hogy a másik nem elkápráztatása vezeti, amikor megveszi első autóját. Itt azonban a szex szerepe véget is ér - a legtöbben ugyanis jobban emlékeznek az első autójukra, mint az első csókra.

Azt mondják, az első csókot senki sem felejti el. Ez azonban csak arra az időre volt igaz, amikor még nem voltak autók - derült ki egy brit felmérésből.

A britek többsége ugyanis könnyebben fel tudja idézni, milyen volt az első autója, mint azt, mit érzett, amikor először csókolózott, vagy akkor, amikor végre nagykorú lett.

A megkérdezettek 40 százaléka annyira ragaszkodott az első autójához, hogy még évek múlva is pontosan emlékszik a rendszámára. A legtöbbjük első autója egy hat-tíz év közötti Ford Fiesta volt, ezt a típust a Ford Escort, a Mini és a Nissan Micra követi népszerűségben.

Tíz britből hat "lánynak" tartotta az első autóját, amelynek minden negyedik nevet is adott. A megkérdezettek 12 százaléka azt gondolja, hogy vonzóbbnak érezte magát, miután megtanult vezetni.

Minden harmadik szeretkezett az első kocsija hátsó ülésén, és minden második el is költözött a szüleitől, mihelyt meglett a kocsija.

Ezek után nem meglepő, hogy a 2011 megkérdezett felnőtt 59 százaléka ma is úgy gondolja: az egész életét megváltoztatta a sikeres autóvezetői vizsga.

Tíz megkérdezettből hatnak egyébként ez elsőre sikerült, minden tizediknek azonban legalább háromszor kellett próbálkoznia a vizsgával, mire megszerezte a jogosítványát.

"Az embereket erős kötelék fűzi az autóhoz, különösen az első saját kocsihoz, ami a függetlenséget, a kalandot szimbolizálja" - magyarázta az eredményt a felmérés egyik készítője.

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×