eur:
401.35
usd:
365.79
bux:
73411.75
2024. október 4. péntek Ferenc

Kávét fakaszt az ima ereje

Pénz helyett imával is lehet fizetni egy egyházi fenntartású zágrábi kávéházban.

Minden tételnek szabott ára van: egy cappuccino négy Miatyánkba kerül, egy üdítőért ötször kell elmondani az Üdvözlégyet. Ez utóbbi a legmagasabb ár.

A horvát fővárosban működő kávéházat egy helyi plébánia tartja fenn, de csalódik, aki misebort szeretne, szeszesital ugyanis nem kapható.

A kávéház egyre nagyobb népszerűségnek örvend, a kezdeti öt helyett már húsz asztal mellé ülhetnek le a vendégek.

Címlapról ajánljuk
Ákos: nem jó kimondani, hogy hatalmas vihar közeleg – egymásra kell nézzünk, emberek

Ákos: nem jó kimondani, hogy hatalmas vihar közeleg – egymásra kell nézzünk, emberek

Én arra hívok mindenkit, aki ezt a lemezt hallgatja, hogy ember legyen velem együtt, hogy egymás számára emberek lehessünk, és hogy megfogalmazhassunk nyugodtan aggodalmakat és örömöket anélkül, hogy a másik folyton ellenséget látna bennünk – mondta Kovács Ákos dalszerző, előadóművész az InfoRádió Aréna című műsorában, ahol beszélt a most megjelent Metropolis című dupla albumáról és a december 14-i Aréna-koncertjéről is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.07. hétfő, 18:00
Karácsony Gergely
Budapest főpolgármestere
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×