Infostart.hu
eur:
389
usd:
330.8
bux:
0
2025. december 26. péntek István

A hagyományos évszakok már nem léteznek

A hideg telet, a márciusban beköszöntő tavaszt és a júniusi nyarat el lehet felejteni - mondják brit kutatók, akik rámutattak arra: a növények ciklusa már teljesen felborult a klímaváltozás miatt.

A tavaszi virágok már nem tavasszal virágoznak, a nyáriak pedig nem nyáron. Hogy miért nem? Mert tavasz sem akkor van, amikor húsz évvel ezelőtt volt, hanem sokkal hamarabb.

Idén teljesen elmaradt a hidegebb tél a szigetországban, amely azt eredményezte, hogy hónapokkal a szokásos előtt virágba borultak egyes növények. A Kew-i Királyi Botanikus Kert kurátora, Nigel Taylor elmondta: az idei évben a szokványostól olyannyira eltérő volt az időjárás, hogy az már nemcsak a hagymás virágokra, de a fás szárúakra is hatással volt.

A galagonya például normális esetben április végén vagy május elején borul virágba, idén azonban arra számítanak a botanikusok, hogy már február végén virágokat bont. A kökény márciusban, áprilisban szokott virágozni, idén azonban már vannak olyan bokrok, amelyeken megjelentek a virágok.

A kőris is általában márciustól bontja ki virágait, miközben idén már vannak virágzó kőrisek. A nárcisz csaknem egy hónappal virágzott korábban, mint amit az elmúlt húsz év átlagában mértek a növénykutatók.

Mindez annak köszönhető, hogy a szigetországban a tél tavaly és idén is olyan enyhe volt, mint ha tavasz lenne. Tavaly tavasszal nyárias meleget mértek, miközben nyáron az északi országban nem szokványos forróság volt.

Címlapról ajánljuk
Amiért keletre megy a magyarországi külföldi tőke

Amiért keletre megy a magyarországi külföldi tőke

46 százalékkal nőtt a közvetlentőke-befektetések állománya 2023-ról 2024-re Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében – erről beszélt Szigethy-Ambrus Nikoletta, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány elemzője az InfoRádióban.
VIDEÓ
Megnyílik előttünk Latin-Amerika piaca

Megnyílik előttünk Latin-Amerika piaca

Néhány esztendeje egy vezető hazai politikus jelentette ki, hogy a vétójog az utolsó védőbástyája az európai sokszínűségnek és szuverenitásnak. Nos, a kormány tagjai – mint a dicső végvári vitézek büszke utódai – az elmúlt időben igencsak sűrűn gyakorolhatták a nemzeti szuverenitás védelmét, mivel jószerint csak azokat az EU-s kezdeményezéseket és indítványokat nem vétóztak meg, amelyek egy csepp áldozatot sem kívántak meg hazánktól. A megvétózott kezdeményezések sorába tartozott az Európai Tanács decemberi ülésének napirendjére tűzött, a Mercosur-országokkal (tagjai Argentína, Brazília, Paraguay és Uruguay, társult tagjai pedig Chile, Kolumbia, Ecuador, Guyana, Peru, Suriname és Bolívia) kötött új védintézkedésekről szóló megállapodás megerősítéséről szóló határozat is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×