Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Veszélyben a Szent Bölcső

Veszélyben van a Szent Bölcső, amelybe a legenda szerint az újszülött Jézust fektették.

Az i. e. I. századból származó, öt juharágból álló fekhelyet, amelyet a Szentföldön találtak meg, a római Santa Maria Maggiore-székesegyházban őrzik.

Rossz állapota miatt karácsonykor már nem is állították fel a templom főhajójában, mint ahogy előzőleg minden évben tették. A bölcső a főoltár alatti kriptában maradt.

Egy tudományos bizottság vizsgálja, és meghatározza a vele kapcsolatos tennivalókat. Ugyanakkor karácsonykor mutatták be először a híveknek a Panniculumot, azt a kis szövetdarabot, amelybe a legenda Mária takarta a kis Jézust.

A templom egyik helyiségében lévő ereklyetartóban volt elhelyezve és elfeledkeztek róla - írta a Corriere della Sera című olasz napilap.

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×