Infostart.hu
eur:
363.34
usd:
326.21
bux:
143453.78
2026. november 6. péntek Lénárd

Meghökkentő képek a Bamako-rali rajtjáról

Reggel elindult a 3. Budapest-Bamako rali a Kossuth térről. A versenyzők tizenhat nap múlva érkeznek meg Mali fővárosába, Bamakóba.

A Budapest-Bamako rali nem kapott terrorfenyegetést, ettől függetlenül húszan lemondták a részvételt, elsősorban spanyolok és franciák.

A résztvevők közül többen már pénteken letették autójukat, motorjukat a Kossuth téren, de szombat reggel is érkeztek még indulók. A csapatokat Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes köszöntötte, majd elindította a ralit.

Az indulók verseny és túra kategóriában vehetnek részt az eseményen. A 8760 kilométeres távnak nekivág egyebek mellett a BKV Volvo busza is, míg mások csuklós Ikarusszal, Polski Fiattal, Daciával, vagy éppen fagylaltos kocsival indulnak.

A verseny kategóriában negyvenen indultak, a feladatuk az lesz, hogy a megadott esti időpontig megérkezzenek a futam által meghatározott helyszínekre. Tájékozódási feladatok is vannak, ezek teljesítéséért ugyancsak pontokat szerezhetnek.

A Budapest-Bamako rali résztvevői négynapi európai autózás és motorozás után érkeznek Afrikába, a partoktól tizenkét nap alatt jutnak el a Mali fővárosba, Bamakóba.

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×