Infostart.hu
eur:
363.18
usd:
325.83
bux:
143453.78
2026. november 6. péntek Lénárd

Piros riasztás az ország déli részén

Harmadfokú riasztást adott ki a Dél-Dunántúl és a Dél-Alföld területére az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Az OMSZ honlapja szerint Baranya és Somogy, továbbá Bács-Kiskun, Csongrád és Békés megyében egyre többfelé várható tartós, intenzív ónos eső és erős jegesedés.

A közlekedést jelentősen nehezítő ónos esőre kisebb intenzitással nyugaton is számítani kell.

A középső országrészben kisebb havazás várható, néhol itt is fagyott eső, ónos eső, és egyre inkább vegyes halmazállapotú csapadék.

A riasztás egyelőre szombat éjfélig érvényes.

A hétvége hátralévő részében egyébként erősen felhős, illetve borult lesz az ég, egyre több helyen kell csapadékra számítani. Nyugaton és délen ónos eső, fagyott eső várható, másutt estig még többnyire havazás, majd fagyott eső, ónos eső valószínű.

Vasárnap északon, északkeleten továbbra is főként havazásra lehet számítani, míg másutt eleinte ónos eső, majd eső várható. Az Észak-Dunántúlon gyakran megerősödik a délkeleti szél.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -2 és -7 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap nyugaton, délnyugaton +4, északon, északkeleten -2 fok körül valószínű.

A szálló por koncentrációja csökken, a forgalmasabb belvárosi területeket leszámítva várhatóan mindenütt a levegőminőségi határérték alatt lesz.

Címlapról ajánljuk

Sári Zsolt az ügynökaktákról: a hiteles adatokkal jobban megérthető, mi miért történt, mert a rendszer volt a fő bűnös

„Le akarjuk zárni a hallgatás korát, nem akarjuk, hogy tovább kísértsen az a múlt, ami lehetővé tette a zsarolhatóságot, lehetővé tette azt, hogy találgatások legyenek” – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában az ügynökaktákról Sári Zsolt, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Támadást gyakorolhatott az az orosz katonai műhold, amely rendkívül közel manőverezett egy nyugati kereskedelmi űreszközhöz az alacsony Föld körüli pályán. A finn ICEYE vállalat által üzemeltetett műhold kormányzati és katonai megrendelőknek, köztük Ukrajnának is szolgáltat radarfelvételeket - írta meg a Reuters. Újraindulhatnak az Ukrajnának szánt amerikai fegyverszállítmányok, miután januártól az amerikai kongresszus mindkét házában többségbe kerülnek a Kijevet támogató demokrata döntéshozók - írta meg a Reuters. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×