Infostart.hu
eur:
364.35
usd:
324.18
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre

Létezik olyan, hogy megszakad a szív

Létezik olyan, hogy megszakad a szív - mutattak rá a kutatók, akik szerint a halálos szívrohamok esélye többszörösére emelkedik a szerettek elvesztését követő hónapokban.

A halálozási arány sokkal nagyobb azon idősek körében, akik nemrég veszítették el életük párját, a túlélési esélyük azonban az idő előrehaladtával egyre emelkedik. És hogy ennek mi lehet az oka?

A házastársunk halála által okozott stressz jelentősen növeli a halálos szívbetegségek esélyét - derül ki egy felmérésből, amely szerint a feleségüket elvesztő férfiak esélye arra, hogy néhány hónapon belül elhunynak, 21 százalékkal emelkedik a tragédia következtében, a férjüket eltemető nőké pedig 17 százalékkal.

Az élmény azonban sokaknál, ha halált nem is, de súlyos betegségeket vagy tüneteket okozhat, például étvágytalanságot, fáradékonyságot és depressziót. Sokaknál ez alkoholproblémákkal is párosul.

A jelentés készítői arra is figyelmeztetnek: a szokásosnál is jobban oda kell figyelni azokra az idősekre, akik nemrég veszítették el házastársukat.

Nekik gyakran pszichológus segítségére is szükségük van. Ellenkező esetben sokan az öngyilkosságtól sem riadnak vissza.

Címlapról ajánljuk
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Tisza-kormány: nem engedik ki Matolcsy Györgyöt, legalább 160 megfigyelt adatait hozták tévesen nyilvánosságra

Tisza-kormány: nem engedik ki Matolcsy Györgyöt, legalább 160 megfigyelt adatait hozták tévesen nyilvánosságra

Helybenhagyta Matolcsy György és két további gyanúsított letartóztatását a Fővárosi Törvényszék: csütörtöki közleményük szerint többek között bizonyítékok eltüntetésének veszélye miatt döntöttek így. Közben egyre nagyobb politikai vitát vált ki az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Levéltár bocsánatot kért, amiért Lezsák Sándor mellett legalább 160 megfigyelt neve kerülhetett tévesen a nyitottaktak.hu nyilvános adatbázisába, Bóka János emiatt az oldal felfüggesztését és Tarr Zoltán távozását követeli. Közben Vitézy Dávid bejelentette, hogy januártól Kállai Éva vezeti a HungaroControlt, és ismertette a kormány döntését egy gyömrői iskolaépítésről, valamint a 442-es főút fejlesztésének előkészítéséről.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×