Infostart.hu
eur:
390.23
usd:
330.85
bux:
111046.97
2025. december 23. kedd Viktória

Mire vigyázzunk karácsonykor és szilveszterkor?

A felügyelet nélkül hagyott, lánggal égő gyertya és az adventi koszorú által okozott tüzekre figyelmeztetett a karácsonyi ünnepek előtt az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője. Az idén december másodikán vasárnap gyújtják meg az adventi koszorú első gyertyáját.

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője hangsúlyozta: a téli szünetben felügyelet nélkül otthon tartózkodó gyermekek elől el kell zárni a tűzgyújtásra alkalmas eszközöket, mert ellenkező esetben elképzelhető, hogy nem kellő körültekintéssel akarnak majd csillagszórót vagy gyertyát gyújtani, aminek súlyos következményei lehetnek.

"Komoly tűz keletkezéséhez az is elegendő, ha csak pár percre távoznak a helyiségből, ezért kérjük a lakosságot, hogy a téli időszakban fokozottan vigyázzon a nyílt lángra, gyertyára, csillagszóróra, és soha ne hagyja felügyelet nélkül" - hangsúlyozta Dobson Tibor.

A szóvivő szerint a karácsonyfatüzek elsősorban januárban fordulnak elő, mert a kiszáradt, gyantás fenyőfa már a legkisebb gyújtóhatásra belobbanhat.

Szilveszter idején a petárdák felelőtlen használata okozhat lakás-, erkély- vagy gépjárműtüzet, ha gyúlékony anyagra dobják. Leggyakrabban azonban mégis arc-, illetve kézsérülésekkel jár a petárda gondatlan használata.

Dobson Tibor emlékeztetett arra, hogy tavaly mintegy 40 karácsonyfa és két petárda okozta lakástűzhöz riasztották a hatóságokat.

Címlapról ajánljuk
Itt van a reflux, itt van újra – mire figyeljünk az ünnepi szezonban?

Itt van a reflux, itt van újra – mire figyeljünk az ünnepi szezonban?

Ha ilyen panaszunk van, bizonyos ételeket és bizonyos italokat kerülni érdemes – erről beszélt Barkai László, a Semmelweis Egyetem Belgyógyászati és Onkológiai Klinika adjunktusa, gasztroenterológus az InfoRádióban.

A januártól életbe lépő változásokról szólt az idei utolsó Kormányinfó

Az ünnepek miatt szokatlan időben, kedden délután fél 4-től kezdték a Kormányinfót. Orbán Viktor miniszterelnök korábban azt posztolta, hogy az év valószínűleg utolsó kormányülését tartották kedden. A Kormányinfón nem hangzott el nagy bejelentés, elsősorban a januártól életbe lépő változásokat ismertették. A kormányülésen szó esett a Benes-dekrétumokról is, Orbán Viktor tárgyalt szlovák kollégájával az ügyről – mondta Gulyás Gergely.
VIDEÓ
Új csúcsokkal kanyarodnak rá az ünnepekre az amerikai tőzsdék

Új csúcsokkal kanyarodnak rá az ünnepekre az amerikai tőzsdék

Folytatódik az év végi emelkedés a tőzsdéken, az MSCI All Country World Index hétfőn csúcsot döntött, az USA-ban az S&P 500 pedig tegnap már zsinórban a harmadik napja zárt emelkedéssel. Az ázsiai tőzsdéken ehhez képest csak oldalazás volt jellemző ma reggel, a legtöbb vezető ázsiai index alig mutat érdemi elmozdulást. Európában a tegnapi esés után ma reggel iránykereséssel indult a kereskedés, és délutánra sem alakult ki határozott irány, de a Stoxx 600 egy kis emelkedéssel is új csúcsra tudott menni. A karácsony előtti utolsó kereskedési napon számos előrehozott makroadatot kapunk, amelyek hatással lehetnek a kereskedés hangulatára. A következő napokban az ünnepek miatt változó lesz a tőzsdék nyitvatartása, erről szóló összefoglalónk itt olvasható.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×