Infostart.hu
eur:
390.72
usd:
331.59
bux:
111046.97
2025. december 23. kedd Viktória

A gátfúró rák útja a kínai éttermektől a Dunáig - képekkel

A sajtóban megjelent hírekkel szemben már legalább két éve jelen van Magyarországon a kínai gyapjasollós rák, amely igen figyelemre méltó faj, és képes gyorsan terjedni - mondta el az InfoRádiónak a Magyar Tudományos Akadémia Ökológiai és Botanikai Kutatóintézet Dunakutató Állomásának tudományos főmunkatársa.

Puky Miklós közölte: nagyon érdekes állatról van szó, amelyet szaporodása a tengerhez köt, de a folyók mentén nagyon messze eltávolodhat a tengerektől. A Fekete-tengerből, de a Rajna-Majna-Duna-csatornán keresztül akár az óceánból is érkezhetnek példányok Magyarországra.

Nagyon mozgékonyak, egy nap alatt akár egy kilométert is elgyalogolhatnak, képesek a szárazföldre kimenni, és egy másik, neki kedvező folyót keresni - tette hozzá a szakember.

A tudományos főmunkatárs hangsúlyozta: a gyapjasollós rák gyorsan terjed, jól érzi magát Amerikában és Európában is.

A San Fransisco-öbölben nagyon komoly károkat okozott, mert járatokat készít, megbontva az emberi védműveket is.

Érdekesség, hogy eredeti élőhelyén csökken a faj egyedszáma, elsősorban a különböző emberi behatások - gátépítés, folyószabályozás - miatt, de étkezési célból is gyűjtik, a kínai vendéglőkben ugyanis ínyencfalatnak számít.

Puky Miklós hozzáfűzte: nem bizonyított, hogy a gyapjasollós rákok emberre is veszélyes kórokozókat hordoznának.

A szakember úgy véli: mivel Magyarország messze van a tengerektől, nem valószínű, hogy itt tömegesen megjelenne, és százasával látnánk őket a Duna-parton. Ezért nem lesz komoly hatással a hazai élővilágra, csak színező fajként lehet jelen.

Hanganyag: Herczeg Zsolt

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Oeconomus: negyedannyi halat eszünk, mint az EU-átlag, de egy esetben élen állunk

Oeconomus: negyedannyi halat eszünk, mint az EU-átlag, de egy esetben élen állunk

A halfogyasztásunk jelentős része karácsonyra korlátozódik – mondta el Erdélyi Dóra, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány senior elemzője az InfoRádióban.

A januártól életbe lépő változásokról szólt az idei utolsó Kormányinfó

Az ünnepek miatt szokatlan időben, kedden délután fél 4-től kezdték a Kormányinfót. Orbán Viktor miniszterelnök korábban azt posztolta, hogy az év valószínűleg utolsó kormányülését tartották kedden. A Kormányinfón nem hangzott el nagy bejelentés, elsősorban a januártól életbe lépő változásokat ismertették. A kormányülésen szó esett a Benes-dekrétumokról is, Orbán Viktor tárgyalt szlovák kollégájával az ügyről – mondta Gulyás Gergely.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×