A hokkaidói Ipari Kutatóintézet munkatársai rájöttek, hogy az út barázdáinak távolságától és mélységétől függően a súrlódás zaját zenévé lehet alakítani.
Észak-Japán több részén is úgy építik az utakat, hogy az aszfaltba egymástól meghatározott távolságra barázdákat marnak. A súrlódásból "írt" zene arra jó, hogy figyelmeztesse az autóvezetőket, ha túllépik a megengedett sebességhatárt.
A "zene" ugyanis akkor szól jól, ha a jármű 52 kilométeres óránkénti sebességgel halad. Mivel ezeken a részeken 55 kilométer a megengedett sebesség, a sofőr azonnal meghallja, ha véletlenül felgyorsított volna.
Az útzenét többekkel tesztelték is, de a vélemények megoszlanak azzal kapcsolatban, hogy mennyire élvezhető a melódia. Egyesek szerint az, amit hallottak, inkább zörömbölés, mint dallam, mások viszont állítják: még énekelni is tudtak a melódiára.
Újra le kellett zárni az alsó rakpartot Budapesten