Infostart.hu
eur:
362.99
usd:
323.5
bux:
147793.32
2026. november 5. csütörtök Imre

A Cosmo őséből mindent megtudhat a fejfedőkről

A ruhák ugyan hosszabbak, a kapcsolati tanácsok pedig visszafogottabbak, a 144 éve, Nagy-Britanniában kiadott első női magazin mégis épp annyira felkeltette az akkori nők érdeklődését, mint manapság a Cosmopolitan.

Izabella Beetont eddig főzőtudományáról ismerte a közvélemény. A viktoriánus szakácskönyv ugyanis még mindig kedvelt a szigetországban.

A hölgy azonban több mint száz évvel a ténykedése után egy másik oldaláról is megismerszik. Õ volt ugyanis az első, aki női magazint készített Nagy-Britanniában.

Praktikus tanácsai már akkor is elengedhetetlenek voltak a magukra adó, jómódú ifjú hölgyek számára.

A XIX. századi praktikák azonban hamarosan mindenki számára hozzáférhetők lesznek, hiszen a hónap végén várhatóan elárverezik a havonta megjelent magazin egy 1863-as rendkívül ritka példányát.

Mindebből megtudhatjuk majd, mit illett vagy nem illett viselnie a hölgyeknek ősszel és télen, csaknem másfél évszázaddal ezelőtt.

A lapszám egyébként a kalapokra, a női fejfedőkre fókuszál, hiszen, mint kiderült, "a főkötőknek nagy választéka létezik, és csak most, széles csokorban ismerkedhetünk meg velük".

A magazint lapozgatva mindent megtudhatunk a fejfedőt díszítő szalagokról és zsinórokról is, amelyek készülhetnek selyemből, de természetesen gyapjúból is, amelyet ha kell, drótok merevíthetnek. De hasznos tanácsokat kaphatunk arról is, hogy télen milyen frizurával ildomos megjelenni egy vacsorán.

Kiderül az is, hogy a téli időszakban reggelente ajánlott a vastag moherruha viselete, mindez gesztenyebarna színben a legdivatosabb, sárga szalaggal díszítve.

Izabella Beeton első női magazinja 1852-ben jelent meg, és hamarosan több tízezres forgalmat tudhatott magáénak. Manapság pedig a divat történészei számára nyújtanak támpontot.

Címlapról ajánljuk
Magyarics Tamás a félidős választásokról: eddig tartott a trumpizmus?

Magyarics Tamás a félidős választásokról: eddig tartott a trumpizmus?

Magyarics Tamás külpolitikai szakértő szerint bár Donald Trump Make America Great Again-politikája alapvetően sikeres volt, mégis elpártoltak tőle a latinok és a feketék, véget érhetett a „trumpi koalíció kora” – erről beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora.

Ügynökakták: a szakértő óvatosságra kér, és egy másik, ezer konkrét sztorit kibontó weboldalra is felhívta a figyelmet

36 évvel az 1990-es rendszerváltás után megnyíltak az úgynevezett ügynökakták. De valójában mi lett most hozzáférhető, és mi az, ami továbbra is rejtve marad? Többek között erről beszélt az InfoRádióban Tabajdi Gábor történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága Hivatala és az 1956-os Intézet Alapítvány kutatója, aki szerint a nyilvántartásban lévők egy része olyan, akit nem sikerült beszervezni, de sok olyan is van, akinek a jelentései súlyos következményekkel jártak. A mintegy 150-160 ezer beszervezettből most 60 ezer név került nyilvánosságra.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×