Infostart.hu
eur:
363.08
usd:
323.26
bux:
147676.73
2026. november 5. csütörtök Imre

Fogyjon le - elkerülheti a rákot!

A vörös hús és az alkohol fogyasztása még kis mennyiségben is növeli a rákbetegség kialakulását, és még azoknak is érdemes lefogyni, akik nem kimondottan túlsúlyosak, ha el akarják kerülni a kórt - derült ki az eddigi legátfogóbb vizsgálatból.

A World Cancer Research Fund öt éven keresztül gyűjtötte és elemezte az információkat arról, milyen összefüggés van az életmód és a rákbetegség kialakulása között. A 21 szakértőből álló bizottság ennek alapján dolgozta ki javaslatait.

A betegség elkerülése érdekében a szakértők mindenkinek azt javasolják, hogy kerülje a hízást, a cukortartalmú üdítőitalokat és az alkoholt, valamint a vörös húsok: a marha, a sertés és a bárány fogyasztását. Emellett felhívják a figyelmet a csecsemők szoptatásának, valamint a rendszeres testmozgásnak a fontosságára.

A jelentés készítői szerint a túlsúllyal küzdő embereknek ugyanakkora esélyük van a rákbetegségre, mint a dohányosoknak - márpedig a dohányzás még mindig a legjelentősebb tényező, amely a kór kialakulásához vezet.

A szakértők szerint az számít egészséges testsúlyúnak, akinek a testtömeg-indexe (BMI - a testsúly és a testmagasság négyzetének a hányadosa) 18,5 és 25 között van. A jelentés készítői szerint azonban a rákbetegség veszélye már azoknál is nő, akiknek a testtömeg-indexe a 25-höz közelít.

A rákbetegség kialakulásában ugyanis a véleményük szerint nagyobb szerepet játszik a test zsírtartalma, mint ahogy azt korábban gondolták.

A kutatóknak meggyőződésük, hogy a világszerte és évente diagnosztizált tízmillió megbetegedés harmada megelőzhető lenne, ha az emberek megfogadnák a tanácsokat, és változtatnának az életmódjukon.

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták: a szakértő óvatosságra kér, és egy másik, ezer konkrét sztorit kibontó weboldalra is felhívta a figyelmet

Ügynökakták: a szakértő óvatosságra kér, és egy másik, ezer konkrét sztorit kibontó weboldalra is felhívta a figyelmet

36 évvel az 1990-es rendszerváltás után megnyíltak az úgynevezett ügynökakták. De valójában mi lett most hozzáférhető, és mi az, ami továbbra is rejtve marad? Többek között erről beszélt az InfoRádióban Tabajdi Gábor történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága Hivatala és az 1956-os Intézet Alapítvány kutatója, aki szerint a nyilvántartásban lévők egy része olyan, akit nem sikerült beszervezni, de sok olyan is van, akinek a jelentései súlyos következményekkel jártak. A mintegy 150-160 ezer beszervezettből most 60 ezer név került nyilvánosságra.

Szakértő: Izrael belefáradt a sok választásba, ez a megegyezés felé terelte az ellenzéket

Hírügynökségi jelentések szerint Izraelben megegyeztek az előző kormány leváltásának lépéseiről a változást akaró pártok. Az egy héttel ezelőtti választásokat követően kevés esély mutatkozott egy ilyen megoldásra, most mégis megtörtént. Az események hátteréről az InfoRádió Kovács Tamás egyetemi docenst, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar Rendészetelméleti és Történeti Tanszékének vezetőjét kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Tisza-kormány: döntött a bíroság, nem engedik ki Matolcsy Györgyöt, közben egyre nagyobb port kavarnak az ügynökakták

Tisza-kormány: döntött a bíroság, nem engedik ki Matolcsy Györgyöt, közben egyre nagyobb port kavarnak az ügynökakták

Helybenhagyta Matolcsy György és két további gyanúsított letartóztatását a Fővárosi Törvényszék: csütörtöki közleményük szerint többek között bizonyítékok eltüntetésének veszélye miatt döntöttek így. Közben egyre nagyobb politikai vitát vált ki az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Levéltár bocsánatot kért, amiért Lezsák Sándor neve megfigyeltként tévesen bekerült az ügynökadatbázisba, Bóka János emiatt az oldal felfüggesztését és Tarr Zoltán távozását követeli. Közben Vitézy Dávid bejelentette, hogy januártól Kállai Éva vezeti a HungaroControlt, és ismertette a kormány döntését egy gyömrői iskolaépítésről, valamint a 442-es főút fejlesztésének előkészítéséről.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×