Elsősorban halmozottan fogyatékos és speciális fejlődési zavarban - például Down-kórban - szenvedő gyerekeken próbálnak lovasterápiával segíteni. Jelenleg 25 gyerek jár a foglalkozásokra, ez rekordnak számít. - mondta az InfoRádiónak az alapítvány vezetője.
Domina Imre kifejtette: a terápia remek módszer az oxigénhiánnyal született gyermekek kezelésére. Ilyenkor az agy azon része sérül, amely a mozgásra vonatkozó információkat tárolja, a gyerek pedig még felállni is képtelen lesz. A ló járása azonban leképezi az ember járását az agyban, a szomszédos területek pedig tárolják a mozgásinformációkat. Így rögzül a járáskép, vagyis a fejben kialakul a járás. Ezt az állapotot lehet továbbfejleszteni: a gyerek képessé válik az állásra és a járást is megtanulhatja.
A terápia jelenleg tavasztól őszig tart, a téli foglalkozásokhoz fedett területre lenne szükség. Ezt szeretnék megvalósítani a támogatásból, mert így folyamatos, komplex terápiát tudnának nyújtani a fogyatékkal élőknek. Ezeknél a betegeknél ugyanis a rendszeresség a legfontosabb: egy-egy kezelés minimum 1-2 évig tart, és hetente háromszor van rá szükség. Ezt pedig csak egy fedett foglalkoztató megépítésével tudják biztosítani. - nyilatkozta az InfoRádiónak Domina Imre, a Paci Doki Alapítvány létrehozója.
Meghalt Karsai Dániel alkotmányjogász