Infostart.hu
eur:
363.14
usd:
323.07
bux:
147321.48
2026. november 5. csütörtök Imre

"A tej esetében is megszorításokat kell bevezetni"

A brit kormány azt fontolgatja, hogy betiltja a friss tej fogyasztását. A cél a károsanyag-kibocsátás csökkentése, márpedig a tartós tej nem igényel hűtést. Tóth Gábor élelmiszermérnök szerint jó az ötlet, ugyanis a tartós tejekben ugyanúgy megvannak a hasznos anyagok, mint a friss tejben, és veszélytelenebbek is az egészségre.

A brit környezetvédelmi, élelmezési és vidéki ügyek minisztériuma terjesztette a kormány elé a javaslatot, amelynek értelmében 2020-ra el kell érni, hogy a fogyasztott tej 90 százaléka tartós legyen friss helyett.

Így csökkenthető lenne a hűtőházak károsanyag-kibocsátása, hiszen a tartós tej nem igényel hűtést egészen addig, amíg a dobozt ki nem nyitják. További részletek a brit javaslatról és a reakciókról itt!

A szakemberek a friss tej ellen

Tóth Gábor élelmiszermérnök az InfoRádióban elmondta: nagyon örül, hogy egy ilyen tabutémához hozzányúltak, végre el kell fogadnunk, hogy az alaptápláléknak tartott tej esetében is megszorításokat, szabályozásokat kell bevezetni.

A szakember szerint a kezelés előtti friss tejben megvannak azok az összetevők, amelyek a legjobban hasznosulnak. Másrészt viszont a friss tejben olyan szennyeződések jelenhetnek meg (például a szalmonella, vagy az agyhártya- és agyvelőgyulladást okozó ágensek), amelyek miatt az állatorvosok, a szakemberek egyre kevésbé javasolják a friss tej fogyasztását.

"A tejnek mindenképpen pasztőrözésen, ultrapasztőrözésen kell átmennie ahhoz, hogy fogyasztása biztonságos legyen, nem beszélve arról, hogy az eltarthatóság is számít" - jelentette ki Tóth Gábor.

Az ultrapasztőrözött jobb, mint a zacskós

Az élelmiszermérnök utalt arra, hogy sokan azt gondolják: az ultrapasztőrözött tejek valamilyen adalékanyagot tartalmaznak. "Olyan hangokat is hallok, hogy az ilyen tej nem is látott tehenet, tejporból készül, ezért más is az íze. Mindenképpen tisztázni kell, hogy a tej natúr termék, azaz nem tehető bele adalékanyag" - mondta Tóth Gábor.

A szakember szerint az ultrapasztőrözött, illetve a speciális, magas hőfokon nagyon kis ideig kezelt tej talán jobb minőségű is, mint a zacskós, pasztőrözött tej, hiszen esetükben a baktériumok, vírusok, kórokozók gyorsan elpusztulnak, a tápanyagtartalom viszont megmarad a termékben.

Hanganyag: Rezsek Gyõzõ

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szakértő: Izrael belefáradt a sok választásba, ez a megegyezés felé terelte az ellenzéket

Szakértő: Izrael belefáradt a sok választásba, ez a megegyezés felé terelte az ellenzéket

Hírügynökségi jelentések szerint Izraelben megegyeztek az előző kormány leváltásának lépéseiről a változást akaró pártok. Az egy héttel ezelőtti választásokat követően kevés esély mutatkozott egy ilyen megoldásra, most mégis megtörtént. Az események hátteréről az InfoRádió Kovács Tamás egyetemi docenst, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar Rendészetelméleti és Történeti Tanszékének vezetőjét kérdezte.

Ügynökakták: Lezsák Sándor megfigyelt volt és nem ügynök, elnézést kér a levéltár

Technikai hibára hivatkoznak, a mágnesszalagon Lezsák Sándor nem beszervezettként, hanem megfigyeltként szerepelt. Vizsgálják a hiba okát.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Megszületett a döntés: nem engedik ki Matolcsy Györgyöt, bizonyítékok eltüntetésének veszélyére hivatkozott a bíróság

Megszületett a döntés: nem engedik ki Matolcsy Györgyöt, bizonyítékok eltüntetésének veszélyére hivatkozott a bíróság

Helybenhagyta Matolcsy György és két további gyanúsított letartóztatását a Fővárosi Törvényszék – derül ki a közleményből. A másodfokú bíróság szerint továbbra is fennáll az elérhetetlenné válás és a bizonyítás befolyásolásának veszélye, a volt jegybankelnök esetében pedig a bűnismétlés kockázatát is megalapozottnak találta – a bíróság az eljárás jelenlegi szakaszában sem a bűnügyi felügyeletet, sem az óvadékot nem tartotta elegendőnek.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×