Hatalmas csapás volt a Szovjetuniónak, amikor az egyik legígéretesebb tehetségű balett-táncos, az akkor 23 éves Rudolf Nurejev disszidált. A szentpétervári Kirov Balett 1961-ben európai turnén vett részt.
A párizsi előadás után Londonba utazott volna tovább a társulat, de Nurejev a Le Bourget repülőtéren meg tudott szabadulni őrzőitől, a francia rendőrökhöz szaladt, és azt kiáltotta: "szabad akarok lenni".
Nurejev döntése mögött nem ideológiai és politikai okok álltak, egyszerűen úgy érezte, a Szovjetunióban nem tudja kiteljesíteni tehetségét. A táncos attól félt, hogy amint visszatér, bebörtönzik, mert homoszexuális volt.
Nurejevet az is befolyásolta, hogy még korábban viszonya volt egy német táncossal, Teja Kremkével, akivel Párizsban akart találkozni.
A BBC-n szeptember 22-én adásba kerülő dokumentumfilmből kiderül, hogy a német férfi győzte meg Nurejevet a disszidálásról, mert attól félt, a Szovjetunióban nem válhat igazi sztárrá.
A két férfi azonban nem találkozott többet, ugyanis a berlini fal megépülése miatt Kremke nem tudott átszökni a határon Kelet-Berlinből. Később leveleztek, de a Stasi az üzeneteknek a nagy részét lefülelte.
A kelet-német és a szovjet titkosügynökök Kremke minden lépését figyelték, ezt pedig a férfi nem viselte el: pályafutása kettétört, magánélete is romokban hevert, alkoholista lett, és 37 évesen meghalt.
Apját is befolyásolták
A KGB mindent megtett, hogy ellehetetlenítse, és valahogy visszacsábítsa Nurejevet a Szovjetunióba.
A titkosszolgálat megparancsolta a táncos korábbi tanárának, Alekszandr Puskinnak és korábbi diáktársának, Tamara Zakrzevszkavának, hogy írjanak neki leveleket, míg a hű kommunista apjának azt mondták, hogy próbálja meg elbűvölni fiát.
A KGB a Párizsban élő kommunistákat arra akarta rávenni, hogy füttyel zavarják meg Nurejev előadásait.
A szovjet titkosszolgálat attól sem riadt volna vissza, hogy eltörje a balett-táncos lábát, ám ez végül mégsem történt meg. Távollétében perbe fogták Nurejevet, és árulás miatt hétéves börtönbüntetésre ítélték.
Mindenhonnan kiretusálták
A KGB később többször is kikérdezte a táncos ismerőseit, és a folyamatos zaklatás miatt Puskin szívrohamot kapott.
Miután Nurejevet nem sikerült hazahozni, megpróbálták ellehetetleníteni barátait. Két ígéretes művész, Leonyid Romankov és testvére, Ljuba karrierje is amiatt tört derékbe, mert ismerték a disszidáns Nurejevet.
A szovjet titkosszolgálat valamennyi balettel foglalkozó könyvből és kiadványból kiretusálta Nurejev nevét és képét, így megpróbálták elérni, hogy kikerüljön az emberek emlékezetéből.
A táncos 1987-ben térhetett haza, amikor édesanyja haldoklott. Mihail Gorbacsov biztosított számára vízumot.
Nurejev gazdag táncos pályafutás végén, 1993-ban halt meg 55 éves korában AIDS-ben.
Elhunyt Jelenits István