Infostart.hu
eur:
362.57
usd:
322.22
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre

Jobb, mint a szex, mégis lemondanak róla

Szeptember 13-án senki sem eszik spagettit Olaszországban, de makarónit, lasagnét vagy tortellinit sem. Ezen a napon tartják az ország első tésztasztrájkját.

A felbőszült olaszok így tiltakoznak az ellen, hogy kedvelt ételük ára jelentősen emelkedett: a tészták 30 százalékkal lettek drágábbak. Ezzel együtt más élelmiszerekért, például a kávéért, a mozzarelláért, a kenyérért és a kekszért is többet kell fizetni.

A híres olasz kávét sem fogyasztják majd a helybéliek ezen a napon, egy csésze fekete ugyanis 70 eurócent helyett már 1 euróba kerül.

Olaszország egyik legnagyobb fogyasztói szervezete szerint az áremeléssel minden ember zsebéből majdnem 270 ezer forintnak megfelelő összeget húznak ki a kereskedők évente.

A tésztafogyasztás egynapos beszüntetését természetesen maguk a résztvevők is szimbolikus lépésnek tartják. Mindenesetre nagy áldozat lesz, hiszen a "sztrájkolók" nem csak azt vállalják, hogy ezen a napon nem vásárolják a kedvenc élelmiszereiket, hanem azt is, hogy otthonaikban sem fogyasztanak belőlük.

A legtöbb olasz naponta eszik tésztát, évente pedig csaknem 54 kilogrammot fogyaszt belőle. Sőt, egy felmérés szerint a legtöbbjüknek ez a kedvenc étele. A felnőtt férfiak és nők fele pedig azt felelte: hamarabb mondana le a szexről, mint a tésztáról.

A tésztagyártók az áremelést a gyenge búzaterméssel indokolták, amely miatt jelentősen emelkedett a liszt ára.

Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×