Infostart.hu
eur:
362.65
usd:
322.84
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre

Tizenöt tonna kábítószert fogyasztanak évente a csehek

Mintegy 7,5 milliárd koronát (közel 70 milliárd forintot) költenek évente kábítószerekre a csehek - közölte a cseh statisztikai hivatal vasárnap szakértői becslésekre hivatkozva. Ez az összeg mintegy 15 tonna kábítószer árának felel meg. A cseh állam évente jelentős összegeket költ a kábítószer-fogyasztás visszaszorítására, de eddig nem nagy sikerrel. Tavaly mintegy 400 millió koronát fordított az állam erre a célra.

A csehországi drogpiacon már a kilencvenes évek közepe óta a marihuána és az ecstasy a legkedveltebb kábítószer. Felmérések szerint évente több millió cseh próbálja ki a marihuánát, s nyílt viták folynak arról, hogy nem kellene-e legalizálni a marihuána-fogyasztást.

Marihuánából évente több mint tíz tonna fogy Csehországban. Jóval kevesebben fogyasztanak heroint vagy pervitint (a metamfetamin cseh megfelelője). Hatósági kimutatások jelenleg mintegy 32 ezer olyan személyt tartanak nyilván, aki kemény drogoktól függ.

"A cseh statisztikai hivatal szakértői becslése szerint a csehek évente mintegy 6 milliárd koronáért vásárolnak maguknak kábítószereket. Nagyjából másfél milliárdot fordítanak arra, hogy saját maguk állítsák elő, vagy termesszék a drogokat" - pontosította a statisztikai hivatal adatait Jirí Vopravil, szakértő.

Ivan Douda, a kábítószer fogyasztással foglalkozó Drop In szervezet elnöke viszont úgy véli, hogy a statisztikai hivatal becslése "túlságosan is optimista" és a valós helyzet "sokkal rosszabb".

Más vélemények szerint a növekvő kábítószer-élvezet összefüggésben van a cseh gazdaság erősödésével és a lakosság életszínvonalának, jólétének fokozatos emelkedésével. "Egyre több fiatalkorú próbálkozik a drogfogyasztással. Sokszor rosszul értelmezett unalomból" - mutatott rá Marek Blazejovsky, a nemzeti drogellenes központ munkatársa.

Tavaly a központi költségvetésből 250 millió, míg a helyi önkormányzatok költségvetéseiből további 150 millió koronát fordítottak a kábítószer ellenes harc. Ezeket a pénzeket az oktatásügyi, az egészségügyi valamint a szociális és munkaügyi tárca használja fel speciális programjai keretén belül.

A cseh szakértők most attól tartanak, hogy a jövőben ezek a programok leállhatnak, mert a kormányzati reformcsomag és a takarékossági intézkedések következtében az állami és a helyi kasszák kevesebbet fognak, illetve tudnak költeni ilyen célokra.

Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×