2025. január 15. 13:57 Kiderült, mikor állhat bíróság elé a kisfiút felrúgó karateedző Az eset komoly közfelháborodást keltett tavaly nyáron, az edzőre akár szabadságvesztést is kiszabhatnak.
2025. január 13. 18:59 Cigarettába töltve árulta a "biofüvet" egy kaposvári férfi Az illetőt pár évvel korábban már elítélték ugyanezért, így lehet, hogy a korábban kiszabott felfüggesztett börtönbüntetést is le kell ülnie.
2025. január 13. 15:22 Tragédia lett a driftelésből, véletlenül megölte barátját egy férfi Az áldozat a jármű motorháztetejére hasalt, barátja pedig elindult, majd hirtelen fékezett. Ráadásul először nem is tűnt úgy, hogy komoly a baj.
2025. január 9. 12:14 A Rábába vetette magát a rendőrök elől menekülve Az ügyészség vádat emelt egy férfival szemben, aki tavaly nyáron az ellene kiadott elfogatóparancs alapján eljáró rendőrök elől először az őt szállító sofőr fenyegetésével, majd az autóból kiszállva futva, illetőleg folyóba ugorva próbált menekülni.
2025. január 9. 07:29 További vádemelések az Európai Parlament "Katargate" ügyében Három újabb vádemeléshez vezetett 2024 végén a "Katargate" néven ismert nyomozás, amelyet Belgiumban folytatnak az Európai Parlamentben felmerült korrupciós gyanú ügyében - közölte szerdán a Le Soir napilap.
2025. január 3. 12:20 Hamis angol érettségit kínáló banda ellen emeltek vádat Az öttagú, négy magyarból és egy franciából álló csoport jól szervezetten működtette a csalást, jelentős kárt okozott áldozatainak.
2025. január 2. 10:53 Bűnügyi felügyelet alatt állt, közben kábítószerrel kereskedett Kábítószer-kereskedelem miatt vádat emelt öt, marihuánát áruló férfi és két nő ellen a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség - közölte a szervezet helyettes sajtószóvivője csütörtökön.
2024. december 18. 13:13 Vádat emeltek a tavaly kilőtt „svájci farkas” ügyében Természetkárosítás bűntette és más bűncselekmények miatt vádat emelt az Encsi Járási Ügyészség azzal a két férfival szemben, akik múlt év áprilisában részt vettek a Svájcból Magyarországra vándorolt, M237-es jeladóval ellátott farkas elpusztításában és tetemének eltüntetésében - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség szerdán az MTI-vel.
2024. december 14. 18:40 Agyonverte ismerősét, vádat emeltek ellene Vádat emelt a Pest Vármegyei Főügyészség egy hajléktalanként élő férfi ellen, aki partvisnyéllel verte agyon egy ismerősét Cegléden, egy másik embernek pedig kést tartott a nyakához - közölte a vádhatóság pénteken.
2024. december 11. 12:36 Közel száz embert vert át az álbróker, milliárdos kárt okozva A Balassagyarmati Járási Ügyészség csalás, sikkasztás és jogosulatlan pénzügyi tevékenység miatt emelt vádat egy 45 éves balassagyarmati férfival szemben, aki majdnem száz embert vert át befektetési ajánlataival, több mint egymilliárd forintos kárt okozva.
2024. december 10. 12:01 Milliárdokat "raktak zsebre", meglett az eredménye Vádat emelt a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség nyolc férfi ellen, akik fiktív cégláncolatokon keresztül sajtokkal üzleteltek, miközben több mint egymilliárd forint hiányt okoztak a költségvetésnek.
2024. december 10. 07:19 Vége a hajtóvadászatnak, vádat emeltek az elfogott New York-i gyilkos ellen A 26 éves Luigi Mangione hétfőn került rendőrkézre egy gyorsétteremben. Először egy hamis igazolványt mutatott fel a rendőröknek, de aztán "elhallgatott és remegni kezdett", amikor kérdéseket tettek fel neki az elfogásakor. Egy levél is volt nála, a rendőrség szerint sokat elárul a motivációjáról.
2024. december 9. 11:05 Nem volt elég a kalapácsos támadás, autóval is nekiment haragosának Az áldozat és az elkövető gyerekkoruk óta ismerik egymást, egy adásvétel miatt mérgesedett el a viszonyuk annyira, hogy az egyik a másik életére tört.
2024. december 8. 10:38 Egyszerre hét férfi ellen emeltek vádat emberrablás miatt Szegeden durva fordulatot vett egy családok között dúló "háború", melynek során felfegyverezve rabolhatták el áldozatukat a férfiak.
2024. december 7. 12:41 Erőszakos cselekménnyel fenyegette az agrárkamarát Vádat emelt a Békéscsabai Járási Ügyészség, és felfüggesztett börtönbüntetés kiszabására tett indítványt egy 42 éves büntetlen előéletű orosházi férfival szemben, aki az országos jégkármérséklő rendszer kapcsán kísérelte meg zsarolni az agrárkamarát.
2024. december 6. 17:41 Nagy disznóságot műveltek fővárosi kórházakban A Fővárosi Főügyészség összesen 47 vádlottal szemben emelt vádat, akik két budapesti kórházat 332 millió, illetve 250 millió forinttal károsítottak meg úgy, hogy fiktíven alkalmazottak fizetését vették fel.
2024. december 4. 06:39 Saját magát dobta arcon egy jókora kődarabbal a kocsitolvaj – videó A Budapesti XVIII. és XIX. Kerületi Ügyészség vádat emelt és börtönbüntetést indítványozott egy 32 éves tolvaj ellen. A férfi egy éjjel több autót feltört, illetve megpróbált feltörni. Az egyik autó ablaküvegére dobott kődarab azonban visszapattant az arcára.
2024. november 21. 04:20 Bedrogozva, begyógyszerezve ment a forgalomból kivont kocsival A 44 éves salgótarjáni férfi gyógyszerek és más bódító hatású anyagok hatása alatt állt, a járőröknek hamar feltűnt a zavart viselkedése.
2024. november 20. 09:07 Lehallgatókészülékeket rejtett gyermeke ruháiba, hogy kémkedjen felesége után - fotók A Kecskeméti Járási Ügyészség vádirata szerint a férfi a gyermek ruhájába rejtett lehallgatókkal igyekezett kifürkészni a kapcsolattartás alatt a gyerek és az anyja között lezajló beszélgetéseket.
2024. november 19. 12:50 Lánynak álcázta magát az interneten, súlyos ügy lett belőle A Kazincbarcikai Járási Ügyészség gyermekpornográfia bűntette és más bűncselekmény miatt vádat emelt egy férfi ellen, aki az interneten álprofillal, magát 14 éves lánynak kiadva szerzett kiskorú lányoktól pornográf tartalmakat.
15:54 Szalai Zoltán: a tanár-diák viszony ma is hasonlatos ahhoz, mint amilyen Arisztotelész idejében volt