Infostart.hu
eur:
388.73
usd:
336.96
bux:
122537.07
2026. március 18. szerda Ede, Sándor
iratok papírok dokumentumok
Nyitókép: Pixabay

Drámai részletek a 12 évesen késelő bőnyi lány tettének hátteréről

A lány „halállistát” írt és egy 20 centi pengehosszúságú késsel ment az iskolába.

Az ügyészség vádat emelt egy kiskorú elkövetővel szemben, aki egy Győr-Moson-Sopron vármegyei településen hátba szúrta osztálytársát - olvasható az ügyészségi közleményben.

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Főügyészség vádiratának tényállása szerint a kiskorú szüleinek kapcsolata gondokkal terhelt volt, amit gyermekük nehezen élt meg. A bűncselekmény elkövetését megelőző hétvégén a szülők sokadszorra is összevesztek, és a gyermek édesanyja - mivel tartott a férje bántalmazásától - rendőri segítséget kért. A vitának az lett a vége, hogy tavaly tavasszal egy nap az apa közölte az anyával, hogy hagyja el a házat, és kidobálta a ruháit. A vádlott édesanyja vasárnap elköltözött otthonról, de a lányát nem tudta magával vinni.

A vádlott lány 2023 óta fokozatosan egyre rosszabbul érezte magát, gondolatvilága a külsőségekben is jelentkezett, gyakrabban hordott sötétszínű, fekete ruhákat. Internetes profilképe és rajzai is egyre ijesztőbbekké váltak, ajándékként is a valódira erősen hasonlító pisztolyt kért magának. Az eseményeket megelőző héten készített egy listát, amelyen valamennyi osztálytársa szerepelt az osztályban elfoglalt ülésrend szerint. (Korábbi tájékoztatás szerint pirossal jelölte azokat, akikkel végezni szándékozott.)

Miután a lány édesanyja elköltözött otthonról, a vádlott arra az elhatározásra jutott, hogy másnap az iskolában lemészárolja az osztálytársait. Reggel az iskolatáskájába betette az általa elkészített „halállistát”, valamint egy megélezett kést, és elment az iskolába. Az iskolában elővette táskájából a 20 cm pengehosszúságú kést, felállt, és az előtte a padban ülő 12 éves sértettet hátba szúrta.

Az akkor szintén 12 éves lány életveszélyes sérüléseket szenvedett. A helyszínről mentőhelikopter szállította kórházba, szívtájéki sérülése miatt műtétet végeztek el rajta.

Az ügyészség a 12 éves elkövetőt előre kitervelten, tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette kísérletével vádolta meg, és vele szemben javítóintézeti nevelés kiszabására tett indítványt.

Az ügyben az érdemi döntést várhatóan a Győri Törvényszék fogja meghozni.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor Egerben: a következő ciklus végére 5 millió dolgozó ember teszi gazdagabbá és erősebbé Magyarországot

Orbán Viktor Egerben: a következő ciklus végére 5 millió dolgozó ember teszi gazdagabbá és erősebbé Magyarországot

Szükségünk van azokra a választások megnyerésére, akikkel szövetséget kötöttünk, de azokra is, akikkel még nem, hogy kívül tartsuk az országot a háborúból. Senki sem akar háborút, de nem akarni kevés. Ha nyomás van, tudni kell nemet mondani. Azt tanácsolom, olyan kormányt válasszanak, amely nemet tud mondani, ha a háború kérdéséről van szó – fogalmazott kampánykörútjának egri állomásán a Fidesz elnöke.
inforadio
ARÉNA
2026.03.18. szerda, 18:00
Rónai Sándor
a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője, a párt képviselőjelöltje
Izrael több iráni vezetőt lebombázott, kétségbeejtő a helyzet a Hormuzi-szorosnál – Percről percre tudósításunk az iráni háborúról kedden

Izrael több iráni vezetőt lebombázott, kétségbeejtő a helyzet a Hormuzi-szorosnál – Percről percre tudósításunk az iráni háborúról kedden

Az izraeli hadsereg legfrissebb bejelentése szerint támadást indítottak a Baszidzs milicista alakulatok vezetője, Gholamreza Szolejmáni ellen Teheránban. Védelmi források szerint egy másik, szintén Iránban végrehajtott izraeli légicsapás az Iszlám Dzsihád vezetőjét, Akram al-Adzsúrit, valamint a szervezet más magas rangú tisztségviselőit vette célba. Németország külügyminisztere reagált Donald Trump elnök felvetésére, aki többször is beszélt arról a napokban, hogy szeretné, ha a NATO és távol-keleti országok biztosítanák a Hormuzi-szorost az iráni támadásokkal szemben. Az amerikai elnök hétfőn a Fehér Házban beszélt, többek között a közel-keleti háborúval kapcsolatban. Az elnök ismét felszólította a nemzetközi közösséget, hogy segítsen katonai erővel biztosítani a szabad hajózást a Hormuzi-szorosban, egyúttal pedig bírálta azokat az országokat, amelyek szerinte nem mutatnak kellő hajlandóságot a közreműködésre. Trump hétfőn bejelentette azt is, hogy az iráni háború miatt körülbelül egy hónappal el kívánja halasztani kínai látogatását. Az eredetileg március 31. és április 2. közé tervezett úton Hszi Csin-ping kínai elnökkel találkozott volna. Cikkünk folyamatosan frissül a közel-keleti háború hétfői fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×