2021. augusztus 23. 10:25 Saját fegyverével verte magát fejbe, rablást próbált színlelni a sikkasztó pénzszállító Hónapokon át közel 15 millió forintot tulajdonított el a rábízott pénzkazettákból.
2021. augusztus 19. 14:32 Házi készítésű bombát szerelt volt felesége új választottja autójára A vád szerint a 49 éves férfi házilag készített csőbombát, amit felhelyezett a másik férfi gépjárművére.
2021. augusztus 17. 18:48 Huszonhárom kamionost fosztott ki egy nő és az élettársa A Kecskeméti Járási Ügyészség bűnszövetségben elkövetett kifosztás bűntette és más bűncselekmények miatt vádat emelt egy nő és az élettársa ellen, akik 2018 februárja és 2020 májusa között országszerte út menti pihenőkben parkoló kamionok fülkéiben alvó sofőröket fosztottak ki.
2021. augusztus 17. 17:09 Tétlenül végignézték lezuhant társuk haláltusáját Segítségnyújtás elmulasztásának vétsége miatt vádat emeltek két férfi ellen, aki a Karancs-kilátóból tavaly júliusban kieső sérült társának nem nyújtott segítséget – tájékoztatott a Nógrád megyei főügyészhelyettes kedden.
2021. augusztus 17. 15:09 Durva bántalmazás egy kőbányai trafiknál – ismét Két egymás követő alkalommal is életveszélyes sérüléseket okozott egy 51 éves férfi ugyanannál a X. kerületi dohányboltnál.
2021. augusztus 13. 16:10 Újabb ügyben emelt vádat az ügyészség Simonka György ellen A politikus reagált is a vádemelés hírére.
2021. augusztus 11. 19:41 Újabb vádat emeltek az elítélt Alekszej Navalnij ellen Az állampolgárok személyiségét és jogait sértő szervezet létrehozásával vádolta meg Alekszej Navalnij ellenzéki politikust szerdán az orosz Nyomozó Bizottság (SZK).
2021. július 29. 18:33 Töredékáron igyekezett átjátszani a milliárdos ingatlant a szerelmes felszámoló A Fővárosi Főügyészség két nővel és egy férfival szemben szabadságvesztés büntetést indítványoz.
2021. július 28. 12:56 Csak arra várt, hogy a nő elforduljon, rögtön rávetette magát és a földre teperte Az áldozat próbált védekezni, nem sok sikerrel.
2021. július 21. 18:02 Szokatlan indítvány: kitiltanák a renitens fiatalokat Egerből Egy 20 éves fiatalember idén tavasszal sorozatban követett el erőszakos és a köznyugalom megzavarására alkalmas bűncselekményeket a hevesi megyeszékhelyen. Az Egri Járási Ügyészség most vádat emelt a letartóztatásban lévő terhelttel szemben.
2021. július 20. 10:55 Vádemelés egy Ferihegyi úti halálos előzés ügyében Vádat emelt a Ferihegyi úti, halált okozó baleset ügyében az ügyészség, amely végrehajtandó börtönbüntetést indítványoz az ellen a 33 éves férfi ellen, aki kábítószer hatása alatt taxijával frontálisan nekiment egy szabályosan közlekedőnek - közölte a Fővárosi Főügyészség.
2021. július 16. 21:26 Hamisirat-gyár: 113 ember emeltek vádat A bűncselekmény-sorozat értelmi szerzője, egy 58 éves, Budapesten élő férfi 2015-ben ismerkedett meg az 55 éves pusztahencsei vádlottal.
2021. július 14. 10:34 Évekig egy betemetett kút mélyén hevert a meggyilkolt szervátültetett férfi holtteste A Heves Megyei Főügyészség az általa irányított sikeres és alapos rendőrségi nyomozást követően vádat emelt a hosszú időn át bujkáló elkövetőkkel szemben.
2021. július 13. 14:20 Taxiban rabolta ki a tizenéves dílert – videó A vádlott azzal az ürüggyel találkozott a fiatal sértettel, hogy kábítószert vesz tőle, ehelyett azonban kirabolta. A Budapesti XIV. és XVI. Kerületi Ügyészség vádirata alapján a bíróság első fokon 5 év 6 hónap fegyházbüntetésre ítélte.
2021. július 12. 10:34 Vádat emeltek a Kálvária téri erőszakoskodó ellen Videón a márciusi, VIII. kerületi eset.
2021. július 7. 11:28 Kegyetlen gyilkosság ügyében emeltek vádat négy férfi ellen 2019 őszén Szalonnán egy 85 éves megerőszakoltak és megöltek.
2021. július 5. 17:25 Vádemelés: nem jött az orvos, meghalt egy beteg Nagykanizsán Foglalkozás körében elkövetett szándékos veszélyeztetés miatt emelt vádat a Nagykanizsai Járási Ügyészség egy kórházi orvos ellen, aki az ügyelete alatt nem vizsgált meg és nem látott el egy beteget, aki később meghalt.
2021. június 30. 18:50 Háromszázezer forintja bánta, amiért hamis aláíróívekkel próbálkozott A vádlott 2018-ban az országgyűlési képviselői választásokkal kapcsolatban hamis aláírásgyűjtő ívek felhasználásában működött közre.
2021. június 30. 15:42 Sok százmilliót sikkasztott el a két banki alkalmazott Előkészítő ülést tart a Debreceni Törvényszék annak a két vádlottnak az ügyében, akikkel szemben különösen nagy értékre, bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett sikkasztás bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat az ügyészség.
2021. június 28. 20:58 Nők válláról tépte le a táskájukat a tizenéves – videó A fizikai erőszaktól sem riadt vissza.