2023. szeptember 16. 13:35 Orosz nukleáris bombázókat nézegetett az észak-koreai vezető Az észak-koreai vezetőnek bemutatták a Kinzsal hiperszonikus rakéták hordozására alkalmas MiG-31I elfogó repülőgépet is
2023. szeptember 14. 11:13 Akár észak-koreai űrhajóst is vihetne Oroszország az űrbe Oroszország kész segíteni az észak-koreai műholdas technológia fejlesztését – közölte Vlagyimir Putyin orosz elnök, aki a két, a Nyugattól elszigetelt ország lehetséges „fegyverzeti együttműködéséről” is beszélt. Putyin vendége, Kim Dzsong Un pedig azt mondta: kiáll Moszkva mellett a Nyugat elleni harcban.
2023. szeptember 14. 08:30 Észak-Koreába hívták az orosz elnököt Vlagyimir Putyin orosz elnök elfogadta Kim Dzsong Un meghívását, hogy "egy alkalmas időpontban" látogasson el Észak-Koreába.
2023. szeptember 13. 15:29 Vlagyimir Putyin: vannak lehetőségek a kétoldalú haditechnikai együttműködésre Moszkva és Phenjan a bajtársiasság és a jószomszédság megerősítésére törekszik a térség békéje és stabilitása érdekében - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a Kim Dzsong Un észak-koreai vezető tiszteletére a Vosztocsnij űrközpontban adott hivatalos ebéden.
2023. szeptember 13. 14:45 Szakértő: nyugtalanító, hová futhat ki az orosz–észak-koreai barátkozás Az előzetes várakozásokkal szemben nem Vlagyivosztokban, hanem az amuri régióban található Vosztocsnij űrrepülőtéren (kozmodrom) fogadta Valagyimir Putyin orosz elnök Kim Dzsong Un észak-koreai vezetőt. A találkozót illetően Csoma Mózes korábbi szöuli nagykövetet, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tudományos főmunkatársát kérdeztük.
2023. szeptember 13. 10:21 Kim Dzsong Un: támogatjuk Moszkvát az imperializmus elleni küzdelemben Észak-Korea támogatja Oroszországot az imperializmus elleni küzdelemben – jelentette ki Kim Dzsong Un észak-koreai vezető szerdán a Vlagyimir Putyin orosz elnökkel a Vosztocsnij űrközpontban folytatott megbeszélései elején.
2023. szeptember 13. 07:11 Űrrepülőtéren fogadta Vlagyimir Putyin Kim Dzsong Unt – videó A távol-keleti Vosztocsnij űrközpontban találkozott szerdán Vlagyimir Putyin orosz elnök és Kim Dzsong Un észak-koreai vezető.
2023. szeptember 12. 18:23 Eláruljuk, miért vonattal utazott Oroszországba Kim Dzsong Un - videó Az országok vezetői szinte kivétel nélkül mindig repülőgéppel utaznak külföldi látogatásaikra. Az észak-koreai vezető azonban inkább a vonatot szereti.
2023. szeptember 12. 14:06 Elemzők szerint beszédes, hogy katonai illetékesek is Oroszországba utaztak Kim Dzsong Unnal Megérkezett Oroszországba Kim Dzsong Un észak-koreai vezető páncélvonata. A sztálinista módon irányított ország első embere Putyin orosz elnökkel tárgyal Vlagyivosztokban, több kommentátor szerint is arról, hogyan tudná fegyverekkel segíteni Moszkva ukrajnai invázióját.
2023. szeptember 12. 06:50 Oroszországba érkezett Kim Dzsong Un Megérkezett Oroszországba a Kim Dzsongunt szállító páncélvonat – számolt be róla az Independent, miután az orosz állami hírügynökség is megerősítette a hírt.
2023. szeptember 11. 21:22 Összejön Vlagyimir Putyin és Kim Dzsong Un személyes találkozója Kim Dzsong Un észak-koreai vezető a következő napokban hivatalos látogatást tesz Oroszországban - közölte hétfőn a Kreml sajtószolgálata.
2023. szeptember 9. 19:33 Vlagyimir Putyinnak Koreában is tervei vannak Moszkva és Peking is igent mondott Kim Dzsong Un hívására.
2023. augusztus 15. 16:42 Bölcs Elvtárstól kapott levelet Vlagyimir Putyin Levelet írt egymásnak Kim Dzsong Un észak-koreai vezető és Vlagyimir Putyin orosz elnök - jelentette a KCNA észak-koreai hírügynökség.
2023. augusztus 15. 06:00 Szakértő magyarázza, mi az igazán fontos Kim Dzsong Un fenyegető mondataiban Kim Dzsong Un észak-koreai vezető múlt héten leváltotta a hadsereg vezérkari főnökét, egyben a háború lehetőségére való felkészülés fokozására, a fegyvergyártás fellendítésére, továbbá a hadgyakorlatok kiterjesztésére szólított fel. Csoma Mózes korábbi szöuli nagykövetet, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tudományos főmunkatársát kérdeztük.
2023. augusztus 11. 13:00 Kim Dzsong Un háborúra készül Kim Dzsong Un észak-koreai vezető átalakította az ország katonai vezetését, és leváltotta a hadsereg vezérkari főnökét. Ugyanakkor felszólította a hadsereget, hogy készüljön fel a háborúra.
2023. augusztus 10. 11:23 Kim Dzsongun: az észak-koreai hadseregnek háborúra kell készülnie Az ország legfőbb vezetője leváltotta a hadsereg vezérkari főnökét és kijelentette, hogy fokozni kell a háborús készülődést.
2023. július 29. 13:40 Szintet lép a kínai és az észak-koreai kommunista vezetés A két ország és a két kommunista párt szorosabb együttműködéséről tárgyalt egy magas rangú kínai delegáció Phenjanban.
2023. július 27. 10:35 Az oroszok szorosabb katonai együttműködést akarnak Észak-Koreával Kim Dzsong Un észak-koreai vezető Szergej Sojgu orosz védelmi miniszterrel találkozott, aki a koreai háború lezárásának 70. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségekre érkezett Phenjanba.
2023. július 13. 07:27 A világ számára igazán rossz hírrel büszkélkedik most Észak-Korea Sikeresen bocsátott fel egy Hvaszong-18 típusú interkontinentális ballisztikus rakétát (ICBM), Kim Dzsong Un jelenlétében.
2023. június 12. 09:37 Megszólalt Vlagyimir Putyin egyik legkomolyabb támogatója "Teljes támogatásáról" biztosította Kim Dzsong Un észak-koreai vezető hétfőn Vlagyimir Putyin orosz elnököt Oroszország nemzeti ünnepe alkalmából, a két ország között egyre szorosabbra fűződő kapcsolatot jelezve.
12:38 Orbán Viktor: Ukrajna készül, ezért katonákat és védelmi eszközöket telepítünk az energetikai infrastruktúra védelmére