2024. május 27. 16:36 Halálos tűzpárbajt vívtak izraeli és egyiptomi katonák Rafahnál Tűzpárbaj tört ki egyiptomi és izraeli katonák között Rafahnál, egy egyiptomi katona meghalt - tudatta hétfő délután az izraeli hadsereg (IDF).
2024. március 20. 07:16 Elesett egy török katona Irakban Egy török katona életét vesztette, négy társa pedig megsebesült a Törökország által terrorszervezetnek minősített Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) harcosaival vívott fegyveres összecsapásban Irak északi részén – közölte kedden az ankarai védelmi minisztérium. A PKK hat fegyverese szintén életét vesztette a harcokban.
2024. március 13. 07:53 Pusztító gázrobbanás döntött romba egy kínai éttermet – videó Gázszivárgás okozta robbanás történt az észak-kínai Hopej tartomány egyik helyi éttermében, a balesetben egy ember meghalt, 22-en pedig megsérültek - közölte a CCTV kínai állami televízió szerdán.
2024. március 12. 12:35 Már két halálos áldozata van a múlt heti debreceni balesetnek A március 4-én történt szerencsétlenség második áldozata a Csokonai Színház munkatársa, az intézmény saját halottjának tekinti.
2024. március 3. 08:50 Szörnyű állapotban lévő holttest került elő egy magyarországi folyóból Holttestet talált egy horgász a Rábában.
2024. február 7. 10:55 Ukrajna? Izrael? Rengeteg helyen van még háború – itt a lista Nincs kontinens, amelyet ne érintene az értelmetlen öldöklés. Van köztük olyan konfliktus is, amely a halálos áldozatok számát tekintve a II. világháború nyomába eredt.
2024. január 21. 10:20 Egyiküknek nem sikerült kimenekülnie a lángba borult házból Kigyulladt és teljes terjedelmében égett egy száz négyzetméteres lakóház szombat este Balatonföldváron, a tűzben egy idős ember életét vesztette – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes szóvivője.
2024. január 8. 09:23 Újévi japán földrengés - Még most is találnak halottakat, de túlélőket is 323 embert eltűntnek nyilvánítottak.
2023. december 21. 15:00 Halálos belesetek futószalagon, megjöttek az első képek Halálos baleset történt az 51-es főúton.
2023. december 19. 09:09 Iszonyú sok halottja van egy kínai földrengésnek Legalább 118 halálos áldozata van annak a földrengésnek, amely Kína északnyugati részén, Kanszu és Csinghaj tartomány határán történt hétfőn éjszaka - közölte kedden a kínai állami média a helyi hatóságok beszámolóira hivatkozva.
2023. december 16. 10:43 Halálos robbanás történt Markazon – képek Lakástűzben meghalt egy ember a Heves vármegyei Markazon – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője szombat délelőtt.
2023. december 7. 06:25 Vérengzés egy amerikai egyetemen, sok a halott Legkevesebb három halálos áldozata és egy válságos állapotú sérültje van a lövöldözésnek, ami Las Vegas egyetemén történtént, az eset negyedik halottja a támadó, akit holtan találtak - közölte a nagyváros rendőrsége.
2023. november 16. 16:22 A legyekből jöttek rá, hulla van egy budapesti lakásban Holttestet találtak Budapesten, egy Pöttyös utcai lakásban.
2023. november 9. 22:11 Keselyűkkel keresi az izraeli halottakat a hadsereg Keselyűkre szerelt chipek továbbította adatok segítségével kutatnak a Hamász palesztin iszlamista szervezet által október 7-én Izrael ellen elkövetett támadás eltűntjeinek maradványai után - közölte az AFP francia hírügynökséggel a program vezetője.
2023. október 27. 10:07 Migráns-bandaháború a szerb-magyar határnál, halottak Legalább három migráns meghalt, egy pedig megsebesült abban a lövöldözésben, amely péntek hajnalban tört ki migránsbandák között a magyar határ melletti Horgos külterületén - erősítette meg a rendőrség a szerbiai közszolgálati televízió értesülését.
2023. október 24. 08:23 Tíz perc alatt megfékezték a lángokat, de mindhiába Egy ember meghalt, miután kigyulladt egy hétvégi ház kedd hajnalban Biatorbágy ürgehegyi részén - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság az MTI-vel.
2023. október 9. 19:02 Azonosítottak két rejtélyes kórházi holttestet a rendőrök, az egyik még 2006-ban került a patológiára A rendőrség kétséget kizáróan azonosította a Budapesti Péterfy Sándor Utcai Kórház-Rendelőintézet Patológiai Osztályán a halottak nyilvántartására szolgáló könyvben nem szereplő két holttestet.
2023. szeptember 15. 17:23 Már több mint 11 ezer halottja van a líbiai áradásoknak Az elhunytakat tömegsírokba temetik Derna városának peremén és a környező településeken. Bálint Gábor, az Ökumenikus Segélyszervezet humanitárius szakértője azt mondta az InfoRádióban, hogy akár a 20 ezret is elérheti az áldozatok száma. A szervezet várja az adományokat és a felajánlásokat, a kitelepített embereknek főként ivóvízre, alapvető élelmiszerekre és higiéniás termékekre van szükségük.
2023. szeptember 9. 14:20 Tömegekkel végzett a marokkói földrengés - Egyre csak nő a halottak száma Nyolcszázhúsz halálos áldozatot követelt a szombatra virradóra bekövetkezett földrengés Marokkóban, hatalmas károkat és pánikot okozott Marrákesben és több más városban - derül ki a belügyminisztérium legfrissebb adataiból, amelyeket az állami televízió idézett.
Faragó Tamás a Zalánki-ügyről: etikátlannak tartom, hogy a fiúk sikerét meglovagolva a saját történetével van elfoglalva
Hortay Olivér: egy V4-egység mentén kialakuló koalíció törölheti el a brüsszeli karbonadót és annak kiterjesztését