2025. január 24. 05:24 Halálos baleset lett a büntetőfékezésből, a legmagasabb körökig ment az ügy Egy "profi" meg akart leckéztetni egy tanulóvezetőt, ám végül az egésznek egy motoros itta meg a levét.
2025. január 23. 19:43 Képeken a nagysápi borzalom Frontális karambol történt a Komárom-Esztergom vármegyei Nagysápnál csütörtök délután, egy ember a helyszínen meghalt – közölte a Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság.
2025. január 19. 06:36 Súlyos következménye lett a 30 km/órás korlátozásnak Bologna bevezette tavaly a 30-as sebességkorlátozást, 34 év után először nem történt halálos gázolás a városban.
2025. január 16. 12:57 Rakétaként szállt bele az előtte lévőbe a tinisofőr, hatan meghaltak - most 12 év börtön vár rá Az akkor 17 éves floridai fiatal közösségi médiás posztolgatás közben megközelítette a 300 km/h-s sebességet is. Hátulról beleszaladt egy másik autóba, aminek minden utasa meghalt, miközben ő karcolásokkal megúszta. Most hosszú börtönévek elébe néz.
2025. január 16. 04:20 Sűrűn jár halál a magyar utakon – figyelmeztetést adott ki a rendőrség Alig telt el két hét ebből az évből, de már 23 ember vesztette életét közlekedési balesetben útjainkon – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kommunikációs szolgálata a police.hu oldalon.
2025. január 13. 19:25 Kiderült, mennyivel száguldott a tatabányai tragédia vétkes sofőrje A száguldozó sofőr kábítószeres bódultság alatt vezetett, a balesetben a vétlen autó négy utasa közül három meghalt.
2025. január 13. 15:22 Tragédia lett a driftelésből, véletlenül megölte barátját egy férfi Az áldozat a jármű motorháztetejére hasalt, barátja pedig elindult, majd hirtelen fékezett. Ráadásul először nem is tűnt úgy, hogy komoly a baj.
2025. január 11. 12:41 Családi tragédia, táncosok haltak meg a tatabányai horrorbalesetben Borzalmas baleset történt Tatabányánál csütörtök este. Mostanra kiderült, hogy kik az áldozatok.
2025. január 10. 17:27 Kettős tragédia Nyíregyháza közelében Ketten meghaltak két személyautó karamboljában a 36-os főúton Nyíregyháza közelében pénteken – közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság.
2025. január 6. 05:15 Halálos nyugalom - az önvezető autók komoly veszélyt jelentenek Az iSeeCars.com autóipari kutatócég egy közelmúltbeli tanulmánya elemezte az Egyesült Államok közúti halálozási adatait a 2018 és 2022 között, hogy kiszűrje azokat az autó modelleket, amelyek a statisztikák alapján nagyobb valószínűséggel lesznek halálos közlekedési baleset részesei.
2025. január 2. 21:14 Két nap, két tragédia – fontos kérés érkezett Meghalt egy ember lakástűzben Szászbereken csütörtökön - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője az MTI-vel.
2024. december 29. 15:27 Halálos cápatámadás történt a kedvelt vörös-tengeri üdülőhelyen Cápatámadásban életét vesztette egy külföldi turista, egy másik pedig megsebesült az egyiptomi Marsza Alam vörös-tengeri üdülőhelyen – jelentette be az egyiptomi környezetvédelmi minisztérium. Az érintettek olasz búvárok – tudta meg az olasz média.
2024. december 23. 08:41 Segíteni akartak – szörnyű tragédia az M5-ösön – képek Két ember meghalt és többen megsérültek, miután több jármű ütközött az M5-ös autópálya Budapest felé vezető oldalán Inárcsnál – közölte a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense hétfőn reggel.
2024. december 5. 07:52 Halálos baleset történt az 56-oson Az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták.
2024. november 27. 11:18 Letartóztatásban marad az amerikai nő megölésével vádolt ír férfi A férfi fellebbezett ugyan, de a kérését elutasították. Kitart amellett, hogy csak egy elfajult szexjáték miatt, véletlenül vesztette életét a nő.
2024. november 21. 05:30 Halálutak Magyarországon: kiderült, hol történik a legtöbb halálos baleset Óriási különbségeket látni az ország különböző részei között, és abban is eltérnek, hogy egyes helyeken javul, míg máshol drámaian romlik a helyzet.
2024. november 20. 19:17 Bemutatták a tragikus forgatásáról elhíresült Rust című filmet - videó A 32. Camerimage Operatőrfesztiválon, a lengyelországi Torunban tartották meg szerdán a Rust című amerikai western világpremierjét, melyen megemlékeztek a produkció operatőréről, aki a forgatáson vesztette életét.
2024. november 16. 20:59 Meghalt egy német állampolgár Zalában Egy német állampolgár halt meg szombat este Rezi közelében, amikor összeütközött két személyautó frontálisan – közölte a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI megkeresésére.
2024. október 24. 08:47 Tragédia történt az M1-es sztrádán A Budapest felé vezető oldalon Ácsnál leterelik a forgalmat a sztrádáról.
2024. október 22. 18:38 Halálos baleset Etyeken, a rendőrség nyomoz az ügyben Hiányzó korlát miatt szenvedett balesetet egy férfi, aki később életét vesztette.
11:02 Szanyi Tibor visszatérne a nagypolitika színpadára – „Egy képzavarral élve keresztet vethetünk az MSZP indulására”
10:00 „Keleti Éva hatalmas művész volt, és az öröksége is hatalmas” – Bánkuti András fotográfus emlékezik