2017. október 12. 10:59 Ez lehetne a kötelező kéményseprés megszüntetése helyett A Magyarországi Kéményseprők Országos Ipartestülete szerint a vidéki háztartások ötöde kéményellenőrzés nélkül maradhat idén.
2017. október 12. 06:35 A nyugdíjasok után a dolgozók is prémiumot kaphatnak A nyugdíjasok mellett a legális keretek között munkát vállaló polgároknak is járna prémium az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke szerint.
2017. október 9. 19:19 Az Orbán-tervről beszélt a Jobbik A Jobbik szerint a párt ellen indított támadások az Orbán-terv részei, amelynek az a célja, hogy ellehetetlenítse a Jobbik kampányát. A Fidesz viszont úgy látja, hogy a Jobbik néhány plakátért cserébe eladta pártot Simicska Lajosnak.
2017. szeptember 7. 13:58 Ezért buktak el a nem állami iskolák Nem állami iskolafenntartóknál talált kifogást az Állami Számvevőszék.
2017. augusztus 4. 05:55 További adócsökkentést sürget a számvevőszék elnöke A számvevőszék elnöke szerint egyszerre kell csökkenteni az adókat, a feketegazdaság visszaszorítása érdekében pedig szigorítani kell az adóhatósági ellenőrzéseket, az ebből származó hasznot pedig újabb adó- és járulékcsökkentésre, illetve a bérek felzárkóztatására lehet fordítani - mondta Domokos László, az Állami Számvevőszék a Magyar Időknek.
2017. július 14. 12:22 Ennyi állami támogatást kapott a Fidesz Az Állami Számvevőszék törvényi felhatalmazás alapján kétévente ellenőrzi a központi költségvetésből rendszeres támogatásban részesülő pártok gazdálkodását.
2017. június 13. 13:38 Hiányosságokat tártak fel az MSZP gazdálkodásában Az Állami Számvevőszék ellenőrzése szerint az MSZP 2013-as beszámolója nem felelt meg a jogszabályi követelményeknek, 2014-ben pedig jogszerűen igénybe nem vehető, jogi személyektől származó nem pénzbeli hozzájárulást is elfogadott.
2017. június 1. 14:05 Ellenőröket ellenőrzött a számvevőszék Meghallgatta az Országgyűlés az Állami Számvevőszék tavalyi tevékenységéről szóló beszámolót.
2017. május 29. 18:28 Most nem csak az allergiások akadhatnak ki Kidobott pénz? A pollenkoncentrációnak semmi köze az államilag a védekezésre fordított hatalmas összeghez - most az is kiderült, miért.
2017. május 20. 17:48 Kitalálja, hol a legnagyobb nálunk a korrupció kockázata? Több területen is alacsony az állami intézmények védekezőképessége a korrupcióval szemben. Gondokat találtak a beruházásoknál és például az ajándékok elfogadásának szabályozásában is. Etikus és 21. századi vezetést sürget az ÁSZ.
2017. május 12. 09:09 ÁSZ: megalapozott a 2018-as költségvetés Megalapozott a 2018-as központi költségvetésről szóló törvényjavaslat, a tervezésénél figyelembe vett makrogazdasági előrejelzés megvalósulása esetén a bevételi előirányzatok teljesíthetők - közölte az Állami Számvevőszék (ÁSZ) pénteken az MTI-vel.
2017. május 2. 15:16 Még mindig nem stimmel két nagy egyetem gazdálkodása Az Állami Számvevőszék elvégezte a Magyar Képzőművészeti Egyetem és a Semmelweis Egyetem utóellenőrzését. Az ÁSZ megállapította, hogy előbbi intézmény a rektor és a kancellár által meghatározott intézkedési tervben szereplő feladatok jelentős részét nem hajtotta végre, míg utóbbi az intézkedéseket nem teljes körűen teljesítette - számolt be az ÁSZ.
2016. december 8. 13:38 Súlyos szabálytalanságokat talált az ÁSZ a múzeumoknál Súlyos szabálytalanságokat tárt fel hat megyei hatókörű városi múzeumnál az Állami Számvevőszék átfogó vizsgálata - mondta el Warvasovszky Tihamér, a szervezet alelnöke csütörtökön Budapesten.
2016. augusztus 5. 09:54 Újabb szakaszban az ÁSZ olimpiarendezést támogató projektje Módszertani útmutatót készít az Állami Számvevőszék annak érdekében, hogy kiszűrhetők legyenek a nagyberuházások - kiemelten a 2024-es budapesti olimpiapályázat - korrupciós veszélyei - közölte a szervezet.
2016. augusztus 3. 12:58 Hiányosságokat talált az ÁSZ a Széchenyi Programirodánál Alapvető hiányosságokat tárt fel a Széchenyi Programiroda Nonprofit Kft. 2011 és 2014 közötti vagyongazdálkodásában az Állami Számvevőszék.
2016. május 11. 10:18 ÁSZ: megalapozott a költségvetés Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) megalapozottnak tartja a 2017-es költségvetési törvényjavaslat egészét - jelentette ki Domokos László, a számvevőszék elnöke az Országgyűlés szerdai ülésén.
2016. május 6. 16:12 Korrupcióellenes szabályok kellenének az olimpia szervezéséhez A magyar jogszabályi környezet általában megfelelő feltételeket biztosít az olimpiai játékok szervezésével kapcsolatos korrupcióellenes rendszer kialakítására, de szükség lehet az olimpia sajátosságait figyelembe vevő további jogszabályok megalkotására is az Állami Számvevőszék (ÁSZ) szerint.
2016. április 7. 13:49 Szabálytalanságokat tártak fel az Emmi háttérintézményénél Több területen vagyongazdálkodási, vagyon nyilvántartási szabálytalanságokat talált az Állami Számvevőszék (ÁSZ) az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) háttérintézménye, a Pro Rekreatione Közhasznú Nonprofit Kft. (PR Kft.) ellenőrzésekor.
2016. április 4. 14:37 Matolcsy az Állami Számvevőszéket is bevonná a jegybanki alapítványok ellenőrzésébe Matolcsy György azt javasolta hétfőn a parlamentben, hogy a jegybanki alapítványok ellenőrzésébe - akár visszamenőleg is - vonják be az Állami Számvevőszéket.
2016. március 31. 11:57 Hiányosságokat találtak a távhőszolgáltatóknál Lezárta az Állami Számvevőszék a Sárvár Távhő Hőtermelő és Szolgáltató Kft., a Kapuvári Hőszolgáltató Kft., a Makói Kommunális Nonprofit Kft. és a Szalkatávhő Kft. ellenőrzését, amelynek során egyebek közt pénzügyi, számviteli hiányosságokat tártak fel - közölte az Állami Számvevőszék (ÁSZ) csütörtökön.
15:54 Szalai Zoltán: a tanár-diák viszony ma is hasonlatos ahhoz, mint amilyen Arisztotelész idejében volt
15:25 A katonai szolgálat jövőjéről döntött a Bundestag: az önkéntesség hadkötelezettségbe csaphat át