Infostart.hu
eur:
363.82
usd:
324.03
bux:
143485.08
2026. október 15. csütörtök Teréz
Drogkereskedéssel foglalkozó család öt tagját fogták el a rendőrök a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Kékcsén – közölte a térségi rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján szerdán.
Nyitókép: Police.hu

Az egész család terítette a nagyon veszélyes szert

Drogkereskedéssel foglalkozó család öt tagját fogták el a rendőrök a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Kékcsén – közölte a térségi rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján szerdán.

A közlemény szerint a családtagok a településen és a környező falvakban látták el kábítószerrel a vevőiket, összehangolták terjesztői feladataikat és drogeladásból biztosították megélhetésüket. A rendőrök több fogyasztót is kihallgattak, akik rendszeresen vásároltak tőlük kristályt; elmondásuk szerint hol egyik, hol másik családtag szolgálta ki őket a kábítószerrel.

A rajtaütéskor a rendőrök kristályt, a fogyasztáshoz és a terjesztéshez szükséges eszközöket, mobiltelefonokat, valamint a bűncselekménnyel szerzett, kis címletű bankjegyekből közel kétmillió forintot foglaltak le – ismertették.

A nyomozók a család öt tagját és a kiszolgálásban rendszeresen részt vevő segítőt kábítószer-kereskedelem gyanúja miatt őrizetbe vették, a bíróság pedig elrendelte letartóztatásukat.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.10.15. csütörtök, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
Összeomlóban az Ukrajna mögötti szövetség, Zelenszkij tűzszünetet akar - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Összeomlóban az Ukrajna mögötti szövetség, Zelenszkij tűzszünetet akar - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Megreccsent az Ukrajna mögötti szövetség: a Trumppal való szakításról beszélt tegnap Zelenszkij, Németországban háborús bűncselekményekkel vádoltak meg egy ukrán szabotőrcsoportot, a francia elnökválasztás várományosa pedig teljesen leállítaná a fegyverek transzferjét Kijevnek. Zelenszkij elnök többször is arról beszélt tegnap, hogy Ukrajna tűzszünetet szeretne, Oroszország azonban egyelőre fittyet hány Kijev és a Nyugat felvetésére. Közben dübörög Észak-Donyeckben a Vivaldi hadművelet: az ukrán erők három falut foglaltak vissza Liman mellett. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×