Infostart.hu
eur:
363.79
usd:
324.66
bux:
144454.77
2026. október 15. csütörtök Teréz
Fegyveres rendőr egy nyilvános rendezvényen.
Nyitókép: Getty Images/Roman Studio

Különösen kegyetlenül végeztek egy jószívű emberrel

A Fővárosi Főügyészség vádat emelt és életfogytig tartó fegyházbüntetés kiszabását indítványozza azzal a 32 éves férfival szemben, aki különösen kegyetlen módon végzett egy emberrel, aki éjjelre befogadta őt az utcáról.

A Fővárosi Főügyészség azt közölte hétfőn, hogy a férfi még 2024. március 19-én - egy nappal azután, hogy korábbi szabadságvesztés büntetéséből szabadult - a késő esti órákban a VIII. kerületben az utcán italozott egy barátjával.

A két hajléktalan férfi szóba elegyedett egyikük éppen arra járó ismerősével, egy harmadik férfival; az ismerős felajánlotta, hogy töltsék nála az éjszakát, így fel is mentek a sértett közeli lakásába, ahol mindhárman tudatmódosító szert fogyasztottak.

Ennek hatása alatt a vádlott a hajnali órákban egy tapétavágó késsel az őt befogadó, alvó férfira támadt, majd egy zsineggel megfojtotta az időközben felébredő és védekező sértettet.

A vádlott ezután a lakásban maradt reggelig, majd közölte felébredő barátjával, hogy a sértettet "álmában" megölte, majd sietve távozott a lakásból.

A barát értesítette a fővárosi rendőröket, akik az elkövetőt másnap elfogták - közölte az ügyészség.

A Fővárosi Főügyészség a letartóztatásban lévő vádlottat - mint többszörös visszaesőt - különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettével vádolta meg vádiratában.

A főügyészség arra tett indítványt, hogy a bíróság ítélje a férfit életfogytig tartó fegyházbüntetésre, amelyből beismerés esetén is leghamarabb 25 év múlva kaphasson lehetőséget a feltételes szabadságra.

Az előkészítő ülésen a vádlott nem ismerte be a bűnösségét, ezért az ügy januárban tárgyalással folytatódik - áll a közleményben.

Címlapról ajánljuk
Neubauer Katalin: végső soron a munkahelyeket kockáztatja a vagyonadó a jelenlegi formában

Neubauer Katalin: végső soron a munkahelyeket kockáztatja a vagyonadó a jelenlegi formában

A vagyonadó bevezetésének a jelenleg ismert formájában súlyos társadalmi és gazdasági következményei lehetnek – figyelmeztetett az InfoRádióban nyilatkozva a Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség főtitkára. Neubauer Katalin azt mondta, a vagyonadó tervezetével az a legnagyobb probléma, hogy végső soron nem a magánvagyont, hanem a vállalati vagyont adóztatja meg.

Határozott üzenettel érkezett Magyar Péter az uniós csúcsra

Fontos európai csúcs kezdődik Magyarország szempontjából, egyik ilyen téma a migrációs megbeszélés, a másik pedig a következő hétéves uniós költségvetési keret tárgyalása lesz, ugyanis sok-sok milliárd euróról lesz szó - közölte Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben csütörtökön.
inforadio
ARÉNA
2026.10.16. péntek, 18:00
Keleti Arthur
kibertitok jövőkutató, az Informatikai Biztonság Napja (ITBN) alapítója
Folytatódik az AI-para az amerikai tőzsdéken

Folytatódik az AI-para az amerikai tőzsdéken

Durva eladási hullám söpört végig az ázsiai tőzsdéken az amerikai inflációs adat után, a dél-koreai részvénypiac közel 8 százalékot zuhant, ütötték a chipgyártók papírjait. A rossz hangulat némileg átragadt az európai tőzsdékre is, de itt csak mérsékeltek az esések. A magyar tőzsdén az OTP-ben van a legnagyobb izgalom, a csütörtök nap eleji újabb mínuszok után visszahúzták a bankrészvényt. Az amerikai tőzsdéken is folytatódik az esés, elsősorban a tech papírokat, chipgyártókat, mesterséges intelligencia kapcsolt sztorikat ütik.  Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×