Infostart.hu
eur:
382.78
usd:
331.64
bux:
0
2026. április 6. hétfő Bíborka, Vilmos
Egy férfi szobra, aki a kezébe temeti az arcát.
Nyitókép: Pexels

Kővel akarta betörni egy autó ablakát, saját magát találta arcon a botcsinálta tolvaj – videó

Az incidenst egy kamera is rögzítette. A tolvajnak láthatóan fájdalmai voltak, mégis egy további órán keresztül próbálkozott a kocsi feltörésével.

A balszerencsés tolvaj saját arcát találta el egy visszapattanó kővel, miközben egy autót próbált ellopni Budapesten – írja az Index.

A kamerafelvételt levetítették a bíróságon is, amelyből kiderült, hogy a férfi a sérülése ellenére sem adta fel, több mint egy órán keresztül próbálkozott sikertelenül. A férfit három hónappal később, Vecsésen fogták el és előállítottak, akit több bűncselekménnyel összefüggésben kihallgattak.

A 2022-ben készült videót a Fővárosi Törvényszéken is elemezték. Jól látható rajta, hogy a férfi

felmérte a távolságot, majd nagy erővel az autó bal első ablakának dobta a követ, ami visszapattant a szélvédőről.

A férfi hosszú ideig fogta az arcát és össze is görnyedt, vélhetően nagy fájdalmai voltak. Cselekedetét azonban nem függesztette fel, több mint egy órán keresztül próbálkozott tovább. Az első próbálkozásból tanulva, már figyelt arra, hogy a kő ne rá pattanjon vissza.

A tolvaj korábban a 18. kerületben egy autót ellopott, utána egy motort próbált elkötni, valamint több járművet feltört, és még egy pincébe is besurrant.

A férfi jelenleg börtönben van, ugyanis egy év tíz hónapos büntetését tölti, mert ittasan eltiltás hatálya alatt vezetett, sőt más lopások is megbüntették már. Az ügyészség korábban börtönbüntetést indítványozott, a tárgyalás januárban folytatódik.

Címlapról ajánljuk
Hol lesz a „következő Dubaj”? – az Irán elleni háború megtépázta a metropolisz hírnevét

Hol lesz a „következő Dubaj”? – az Irán elleni háború megtépázta a metropolisz hírnevét

Vaskézzel csapnak le Dubajban a hatóságok a közösségi médiában rakétatámadásokat posztolókra. Elköltöznek az „ex-pat”-ek (a gazdagabb országok migránsait hívják így) Dubajból, az Egyesült Arab Emírségek pénzügyi központjából. A luxusvárost az adómentességet kereső külföldi dolgozók, az életmódjukkal kérkedő influenszerek és – erről kevesebb szó esik – az ázsiai országokból érkezett kétkezi dolgozók népesítették be. Az Irán ellen indított amerikai–izraeli háború azonban Teherán célpontjává tette. Máris megjelentek a lehetséges jelöltek az „Új Dubaj” helyére.

Orbán Viktor a határról: egyelőre nincs veszélyben Magyarország gázellátása, de észnél kell lenni!

Orbán Viktor húsvéthétfő reggel sajtótájékoztatót tartott Kiskundorozsmán, a Török Áramlat gázvezeték magyar szakaszának a kezdetén. A miniszterelnök ellenőrizte az infrastruktúrát, miután vasárnap robbanóanyagot találtak a gázvezeték szerbiai szakaszánál.
inforadio
ARÉNA
2026.04.07. kedd, 18:00
Schiffer András
ügyvéd, volt országgyűlési képviselő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×