Infostart.hu
eur:
363.72
usd:
324.33
bux:
144454.77
2026. október 16. péntek Gál
A NAV által lefoglalt illegális dohánytermékek
Nyitókép: Nemzeti Adó- és Vámhivatal

Két helyen is óriási halom őrizetlen cigarettát találtak

A NAV tájékoztatása szerint az érintettek megneszelhették a pénzügyőri jelenlétet, azért sietve elhagyták a helyszínt. Ez magyarázhatja, hogy mind az autó, mind a raktár nyitva állt, és gazdátlanul maradt.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának pénzügyőrei a napokban két budapesti helyszínen is nagy fogást hajtottak végre: egy parkoló autóban és egy nyitott raktárban több mint húszmillió forint értékű illegális dohányterméket foglaltak le.

A Golgota téri piac parkolójában járőröző pénzügyőrök egy magára hagyott gépjárműre lettek figyelmesek. A szélvédőn keresztül is jól látszott, hogy a hátsó üléseken fekete nejlonzsákokban magyar zárjegy nélküli cigaretták sorakoznak. A közelben senki sem tudta, kié lehet az autó. A közlemény szerint az ellenőrzéskor kiderült, hogy a jármű ugyan egy gazdálkodó nevén van, de már kivonták a forgalomból. A vezetőoldali ablak és ajtó nyitva volt, így a pénzügyőrök átvizsgálták, majd az 1,3 millió forint értékű árut lefoglalták.

Fotó: Nemzeti Adó- és Vámhivatal
Fotó: Nemzeti Adó- és Vámhivatal

A helyszíni intézkedés után a pénzügyőrök tovább vizsgálódtak a piac területén. Ezúttal egy nyitott raktárhelyiség keltette fel a figyelmüket, amelynek ablakán benézve hatalmas kartondobozokban dohánytermékeket láttak meg.

A raktárból végül 8600 doboz különféle márkájú cigaretta, 32 kilogramm vágott fogyasztási dohány és több száz e-cigaretta került elő, több mint húszmillió forint értékben.

A NAV közlése szerint feltehetően a tulajdonosok megneszelték a pénzügyőri jelenlétet, és sietve elhagyták a helyszínt. Ez magyarázhatja, hogy mind az autó, mind a raktár nyitva állt és gazdátlanul maradt.

A NAV mindkét ügyben jövedéki törvénysértés és költségvetési csalás bűncselekmény miatt indított eljárást. Ezek a termékek már biztosan nem kerülnek a feketepiacra.

Címlapról ajánljuk

Újra ki kell találni Európa helyét a világgazdaságban – az EU-csúcsról posztolt az ET elnöke

Az európai vállalkozásoknak képesnek kell lenniük arra, hogy tisztességes feltételek mellett versenyezzenek – jelentette ki António Costa, az Európai Tanács elnöke Brüsszelben csütörtökön.
inforadio
ARÉNA
2026.10.16. péntek, 18:00
Keleti Arthur
kibertitok jövőkutató, az Informatikai Biztonság Napja (ITBN) alapítója
Tisza-kormány: Magyar Péter nem fogadja el az EU-s költségvetést, kezdődik a csúcstalálkozó

Tisza-kormány: Magyar Péter nem fogadja el az EU-s költségvetést, kezdődik a csúcstalálkozó

Akár kétmilliárd euróval nagyobb uniós keretet szeretne elérni a kormány a következő hétéves költségvetésben, amellyel részben pótolná a jogállamisági viták miatt végleg elveszített mintegy 2,1 milliárd eurót, közölte Magyar Péter miniszterelnök. Az ír elnökség legújabb javaslata már nagyjából egymilliárd euróval több forrást szánna Magyarországnak. A csütörtökön kezdődő brüsszeli csúcson a migrációs szabályok szigorítása és a napi egymillió eurós uniós bírság eltörlése is napirendre kerül. A csúcs elején Magyar Péter közölte: jelenlegi formájában nem elfogadható a következő hétéves uniós költségvetési keretre tett javaslat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×