Infostart.hu
eur:
363.19
usd:
322.37
bux:
144736.48
2026. október 16. péntek Gál
fotó: AI
Nyitókép: AI

Előkapta szerszámát egy autós Csepelen, elfogta a rendőrség

A csepeli rendőrök néhány nap alatt elkapták azt a garázda autóst, akit felvettek egy fedélzeti kamerával.

A Budapesti Autósok Közössége augusztus 4-én osztott meg egy fedélzeti kamerás felvételt, amelyen az látható, amint két sofőr kiszáll az autóból, majd az egyikük egy kalapáccsal fenyegető mozdulatokat tesz a másik felé.

A rendőrség a felvétel alapján eljárást indított, hivatalosan bekérte az eredeti felvételeket, majd néhány napon belül azonosította a két járművezetőt - írja a rendőrség.

Az adatok szerint a két férfi augusztus 2-án Csepelen egy közlekedési konfliktust követően álltak meg az úton, majd amikor kiszálltak a kocsijukból, a 28 éves sofőr elővett egy kalapácsot és fenyegető mozdulatokat tett a másik felé.

Az eset során nem sérült meg egyikük sem.

A nyomozók felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki a 28 éves, kalapáccsal hadonászó férfit. Az eljárás során az is kiderült, hogy korábban visszavonták a vezetői engedélyét közlekedési szabálysértések miatt, az általa vezetett autót kivonták a forgalomból, valamint a gépkocsi műszaki érvényességgel, biztosítással sem rendelkezett.

Fotónk illusztráció, az AI-al készült.

Címlapról ajánljuk
A Vajdasági Magyar Újrakezdés is indul a választáson – három üzenet

A Vajdasági Magyar Újrakezdés is indul a választáson – három üzenet

A Vajdasági Magyar Újrakezdés is indul a szerbiai nemzeti tanácsi választásokon. Négy évvel ezelőtt csak egyetlen lista, a Vajdasági Magyar Szövetség által támogatott Magyar Összefogás indult. Az idén alapított Vajdasági Magyar Újrakezdés listáján 35 jelölt szerepel, a listavezető Mezei Zoltán színész. Az InfoRádió megkereste Rózsa Zsombort, a Vajdasági Magyar Újrakezdés elnökét.

Az EU-csúcs árnyékában – Nem elég, hogy lassú az EU gépezete, most van „mindenhol” választás is

Uniós versenyképesség, energiapiaci helyzet, migráció és költségvetés az aktuális témák a kétnapos uniós csúcson Brüsszelben. Az első napon már túl vagyunk, mi várható a folytatásban? Ezt kérdezte az InfoRádió Gálik Zoltántól, a Corvinus Egyetem docensétől.
inforadio
ARÉNA
2026.10.16. péntek, 18:00
Keleti Arthur
kibertitok jövőkutató, az Informatikai Biztonság Napja (ITBN) alapítója
Kiderült, honnan jött a parancs, hogy szúrjanak ki Kijevvel, mérgesedik az amerikai-ukrán viszony - Pénteki híreink az orosz-ukrán háborúról

Kiderült, honnan jött a parancs, hogy szúrjanak ki Kijevvel, mérgesedik az amerikai-ukrán viszony - Pénteki híreink az orosz-ukrán háborúról

A Reuters hírügynökség amerikai és nyugati forrásokból úgy értesült, hogy a Fehér Házból érkezett az utasítás az Ukrajna által harctéri kommunikációra és drónműveletekre használt SpaceX Starshield műholdas rendszer korlátozására. A Newsmaxnak adott tegnapi interjújában Donald Trump amerikai elnök bírálta Volodimir Zelenszkijt, mondván, az ukrán elnök "nem olyan fickó, akivel [az Egyesült Államoknak] jó együttműködnie". Trump szerint Zelenszkij ugyan azt mondja, hogy le akarja zárni a háborút, ez nem igaz. "Nem vagyok Zelenszkij nagy rajongója" - tette hozzá. Vlagyimir Putyin orosz elnök tegnap kijelentette, hogy Oroszország válaszolni fog az energetikai infrastruktúráját ért ukrán támadásokra, és nem hagyja azokat megtorlás nélkül. "Nem kellett volna belekezdeni. Mielőtt megtették volna ezt a lépést, alaposan át kellett volna gondolniuk a következményeket" - vélekedett Putyin. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×