Infostart.hu
eur:
362.91
usd:
322.51
bux:
144455.32
2026. október 16. péntek Gál
Caucasian angry and aggressive man threatening with fist.
Nyitókép: Andranik Hakobyan/Getty Images

Kiderült, hogy kik robbantották ki a szolnoki tömegverekedést

Tömegverekedés tört ki még múlt pénteken éjjel egy szolnoki szórakozóhelyen, melynek főszereplői három testvér és kiterjedt társaságuk voltak. Az ügyben eddig kilenc személyt hallgattak ki gyanúsítottként, de letartóztatásra eddig nem került sor, hiába indítványozta az ügyészség.

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Főügyészség szóvivője, Lánczi Rajmund a 24.hu-nak elmondta, hogy a 32, 38 és 44 éves testvérek közül a két idősebb férfi július 25-én éjfél körül érkezett a teltházas diszkóhoz.

Miután a biztonsági őrök nem engedték be őket, szóváltásba keveredtek, aminek során a 38 éves férfi orrtörést okozott az egyik őrnek, a bátyja pedig arcon ütötte a másik biztonsági alkalmazottat. Az esetről az elsők között számoltunk be az Infostarton.

Amikor a biztonságiak megpróbálták lefogni a fivéreket, a helyszínen lévő ismerőseik és családtagjaik értesítették a további hozzátartozókat, akik azonnal a helyszínre siettek. A 30-40 fős társaság tagja volt a 32 éves öccs is, aki egy ásóval támadt a biztonsági őrökre. Végül a legidősebb testvér kezébe került az ásó, és azzal folytatta a támadást.

A biztonsági őrök a jelentős túlerő láttán bemenekültek a szórakozóhely személyzeti részlegébe. Az ásóval újra felfegyverkezett legfiatalabb testvér több társával együtt berontott az épületbe, ahol székeket törtek össze, ablakokat zúztak be és italos üvegeket dobáltak, pánikot keltve a bent tartózkodók körében.

A rendbontásnak a kiérkező rendőrök vetettek véget. Az ügyészség garázdaság és súlyos testi sértés bűntette miatt indítványozta a három testvér letartóztatását a szökés, elrejtőzés és bizonyítás megnehezítésének veszélye miatt, azonban a nyomozó bíró nem rendelte el azt. Az ügyészség fellebbezett a döntés ellen. Megjegyzendő, hogy a legidősebb testvér többszörösen büntetett előéletű, jelenleg is eljárás folyik ellene egy másik ügyben.

Címlapról ajánljuk
Mi vár Donald Trumpra a félidős választásokon? – Csizmazia Gábor az Arénában

Mi vár Donald Trumpra a félidős választásokon? – Csizmazia Gábor az Arénában

Az Amerikai Egyesült Államokban a félidős választások eredetileg nem az elnök megítéléséről szólnának, a gyakorlatban azonban régóta politikai népszavazásként működnek az aktuális elnök teljesítményéről, most különösen is így lesz ez – tette világossá az InfoRádió Aréna című műsorában Csizmazia Gábor, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa.

Négyszemközt tárgyalt Magyar Péter Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel

Az ukrán elnököt teljes szolidaritásáról biztosította „a hazája ellen már majd 5 éve tartó embertelen orosz agresszió miatt” Magyar Péter. Elmondta azt is, hogy Magyarország kész minden lehetséges diplomáciai eszközzel segítséget nyújtani egy mielőbbi tűzszünet és egy tartós béke megteremtésében.
inforadio
ARÉNA
2026.10.16. péntek, 18:00
Keleti Arthur
kibertitok jövőkutató, az Informatikai Biztonság Napja (ITBN) alapítója
Ahol jól alkalmazzák, ott nem a munkát, hanem a terhet veszi el az AI

Ahol jól alkalmazzák, ott nem a munkát, hanem a terhet veszi el az AI

A hazai vállalatok jelentős lemaradásban vannak a mesterséges intelligencia európai szintű alkalmazásában, pedig a technológiai átállás elkerülhetetlen a jelenlegi makrogazdasági és iparági átrendeződések közepette. Miközben a munkavállalók részéről ugrásszerűen megnőtt az igény a digitális kompetenciák fejlesztésére, sok cég továbbra is vonakodik a stratégiai szintű megújulástól. A jövőállóság kulcsa az új eszközök megfelelő értelmezése, amivel kapcsolatban Pál Benedek, a Nexly társlapítója a Portfolio Nyugat-magyarországi Economic Forum 2026 konferenciáján rámutatott: az AI nem az embert váltja ki, hanem a terhet. Nem a csapatunk létszámát kell lefelezni, hanem a jelenlegiből sokkal többet kihozni.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×