Infostart.hu
eur:
362.93
usd:
322.4
bux:
144589.92
2026. október 16. péntek Gál
Nyitókép: Facebook/MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred

Világháborús rombolóbomba miatt zárnak le egy forgalmas környéket Budapesten

A honvédség tűzszerészei egy Üllői úti építkezésen talált robbanóeszközről kaptak bejelentést.

Nem ismeretlen az a rész a tűzszerészek előtt, ahova október 8-án riasztották őket: a rendőrségről kaptak bejelentést, hogy a főváros XVIII. kerületében, az Üllői út 404. szám alatti építkezés során feltételezett robbanóeszközt találtak. Itt már korábban is kerültek elő robbanótestek, amelyeket a tűzszerészek eddig mindig el tudtak szállítani későbbi megsemmisítésre.

Most azonban a kiérkező tűzszerész járőr parancsnoka azt állapította meg, hogy egy II. világháborús szovjet FAB-100-as rombolóbomba is előkerült, ami jelen állapotában biztonságosan nem szállítható.

Azt előbb a helyszínen hatástalanítani kell, amit biztonságosan – az eszköz mérete, állapota, valamint a benne lévő robbanóanyag mennyisége és rombolóhatása miatt – csak állampolgári korlátozások mellett lehet végrehajtani – derült ki a Magyar Honvédség Tűzszerész Ezredének bejegyzéséből.

Ezért 2026. október 18-án, vasárnap 08:30-tól a BRFK Budapesti Rendőr-főkapitányság szakemberei a robbanószerkezet mintegy 200 méter sugarú körzetében lezárják és kiürítik az alábbi helyszíneket és lakóépületeket:

  • Balassa Bálint u. 2-10. piac - Haladás utca
  • Szent Lőrinc sétány 4-6. szám alatt lévő társasházi lakóépületek, illetve az épület végén lévő kozmetikai szépségszalon;
  • Üllői út 424. szám alatti családi ház;
  • Üllői út páratlan oldalán az Üllői út 497. számtól az Üllői út-Városház u. kereszteződéséig, és ezen a szakaszon az érintett ingatlanok;
  • Üllői út-Vasvári Pál u. kereszteződése;
  • Üllői út-Városház u.-Thököly út kereszteződése.

A rombolóbombát a délelőtt folyamán hatástalanítják, a lezárás és kiürítés idejére a gyalogos- és gépjárműforgalom, valamint a tömegközlekedés is tilos lesz az érintett részen.

A környéken az 50-es villamos, valamint számos buszjárat közlekedik.

Címlapról ajánljuk
Mekkora zakó vár Donald Trumpra a félidős választásokon? – Csizmazia Gábor az Arénában

Mekkora zakó vár Donald Trumpra a félidős választásokon? – Csizmazia Gábor az Arénában

Az Amerikai Egyesült Államokban a félidős választások eredetileg nem az elnök megítéléséről szólnának, a gyakorlatban azonban régóta politikai népszavazásként működnek az aktuális elnök teljesítményéről, most különösen is így lesz ez – tette világossá az InfoRádió Aréna című műsorában Csizmazia Gábor, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa.

Négyszemközt tárgyalt Magyar Péter Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel

Az ukrán elnököt teljes szolidaritásáról biztosította „a hazája ellen már majd 5 éve tartó embertelen orosz agresszió miatt” Magyar Péter. Elmondta azt is, hogy Magyarország kész minden lehetséges diplomáciai eszközzel segítséget nyújtani egy mielőbbi tűzszünet és egy tartós béke megteremtésében.
inforadio
ARÉNA
2026.10.16. péntek, 18:00
Keleti Arthur
kibertitok jövőkutató, az Informatikai Biztonság Napja (ITBN) alapítója
Kiderült, honnan jött a parancs, hogy szúrjanak ki Kijevvel, mérgesedik az amerikai-ukrán viszony - Pénteki híreink az orosz-ukrán háborúról

Kiderült, honnan jött a parancs, hogy szúrjanak ki Kijevvel, mérgesedik az amerikai-ukrán viszony - Pénteki híreink az orosz-ukrán háborúról

A Reuters hírügynökség amerikai és nyugati forrásokból úgy értesült, hogy a Fehér Házból érkezett az utasítás az Ukrajna által harctéri kommunikációra és drónműveletekre használt SpaceX Starshield műholdas rendszer korlátozására. A Newsmaxnak adott tegnapi interjújában Donald Trump amerikai elnök bírálta Volodimir Zelenszkijt, mondván, az ukrán elnök "nem olyan fickó, akivel [az Egyesült Államoknak] jó együttműködnie". Trump szerint Zelenszkij ugyan azt mondja, hogy le akarja zárni a háborút, ez nem igaz. "Nem vagyok Zelenszkij nagy rajongója" - tette hozzá. Vlagyimir Putyin orosz elnök tegnap kijelentette, hogy Oroszország válaszolni fog az energetikai infrastruktúráját ért ukrán támadásokra, és nem hagyja azokat megtorlás nélkül. "Nem kellett volna belekezdeni. Mielőtt megtették volna ezt a lépést, alaposan át kellett volna gondolniuk a következményeket" - vélekedett Putyin. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×