Infostart.hu
eur:
362.18
usd:
322.11
bux:
145471.12
2026. október 16. péntek Gál
Nyitókép: Pixabay

Ámokfutást rendezett a kecskeméti betörő, még a varródobozt is vitte magával

A férfi pár hét alatt 17 bűncselekményt követett el, a kecskeméti nyomozók a múlt héten vették őrizetbe.

A gyanú szerint a büntetett előéletű R. Tamás június 1-ét követően több lakóingatlanba betört, átkutatta a házakat, melléképületeket, és válogatás nélkül elvitt minden értéket, amihez hozzáfért – írja beszámolójában a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Az egyik helyről a régi tévé mellett az edényeket, csaptelepeket és még az ajtókilincseket is magához vette. Máshonnan tucatnyi akkumulátort lopott el, vagy éppenséggel vezetékeket némi réz reményében, és volt, ahonnan 6 cserép leandert vitt el. Egy középkorú asszonynak – más értékek mellett – elemelte a varródobozát.

Garázssori helyiségeket is feltört a tolvaj: többnyire felfeszítette a kocsibeállók ajtaját, és alkatrészeket, alufelnit, vízmelegítőt, sarokcsiszolót, szerszámkészletet lovasított meg, illetve bármit, ami a keze ügyébe akadt, és úgy ítélte meg, hogy pénzt lehet belőle csinálni. Volt olyan sértett, akinek félmillió forint kárt okozott.

A nyomozók széles körű adatgyűjtés során azonosították a férfit, elfogták és őrizetbe vették. R. Tamás jelenleg 17 rendbeli lopással gyanúsítható, de a rendőrök vizsgálják, hogy elkövetett-e további hasonló bűncselekményeket.

Címlapról ajánljuk

Közeledik egymáshoz Ukrajna és Magyarország Volodimir Zelenszkij szerint

Ukrajna és Magyarország közeledik egymáshoz, és a két ország kapcsolatában előrelépés tapasztalható - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Brüsszelben pénteken, Magyar Péter miniszterelnökkel folytatott megbeszélését követően.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×