Infostart.hu
eur:
363.47
usd:
323.48
bux:
145471.12
2026. október 16. péntek Gál
Prison interior. Jail cells and shadows, dark background. 3d illustration
Nyitókép: Rawf8/Getty Images

Hét év börtönt kapott a csengeri örökösnő

Első fokon döntött a bíróság Pólus Mária ügyében, aki még Kósa Lajost is megtévesztette, és több száz millió forintot csalt ki az apai örökségére hivatkozva.

A Mátészalkai Járásbíróságon kezdődött, ám elfogultság miatt a Nyíregyházi Járásbíróságon fejeződött be szerdán az első fokon duplán tárgyalt Pólus Mária végeláthatatlan és szövevényes büntetőügye. Első fokon most hét év börtönbüntetésre ítélték, aminek a kétharmadának letöltése után szabadulhat feltételesen. Emellett több mint 568 millió forint vagyonelkobzást is elrendeltek vele szemben – írja a Blikk.

A vádirat lényege szerint az asszony a csalásokat még 2009-ben kezdte, amikor szerény anyagi körülményeire tekintettel elhatározta, hogy pénzt fog szerezni. A vád szerint elhitette a környezetében élőkkel azt, hogy külföldön élő édesapja után nagy vagyont örökölt, melynek megszerzése költséges, ezért kölcsönöket kért, cserébe pedig anyagi viszonzást ígért. Pedig sem lehetősége, sem képessége nem volt arra, hogy az így felvett összegeket visszafizesse. Az apja egyébként csak évekkel később, 2014-ben hunyt el Magyarországon, de utána vagyon nem maradt.

A megtévesztés része volt az is, hogy magyar ügyvédi és közjegyzői okiratokat készíttetett a nem létező külföldi hagyatékkal kapcsolatban, melyben titoktartást vállaltak a sértettek. Több átvertnek hozzáférést biztosított a saját elektronikus levelezéséhez, amelyben a hagyatékkal kapcsolatos fiktív levelek voltak, ezeket ő készítette. Az okozott kár 1,4 millió forinttól 387 millió forintig terjedt. A nyomozás során az asszonyt a svájci hatóság adta ki Magyarországnak, majd kilenc hónap letartóztatás után bűnügyi felügyelet alá került, de ennek során is több mint 11 millió forintot csalt ki valakitől szintén a nem létező hagyaték ürügyén. Erre tekintettel újra lecsukták. A jelenleg már házi őrizetben lévő asszonyt az előkészítő ülésen tíz év börtönre ítélték volna beismerés esetén, ám ezt ő nem fogadta el.

Pólus Mária akkor vált országosan ismertté, amikor 2018-ban kiderült, hogy többek között Kósa Lajost, a Fidesz országgyűlési képviselőjét is átverte. Azt vallotta, hogy többször is együtt utaztak a politikussal Svájcba, hogy az örökség megszerzését intézzék, amiből 800 millió forintot ígért a politikus édesanyjának. Kósa Lajost ugyan a rendőrségen kihallgatták, ám a bíróságra egyszer sem idézték be tanúként.

Címlapról ajánljuk
Magyar Péter értékelte a csúcsot: „volt minden, vétófenyegetés, kiabálás” – de elégedett

Magyar Péter értékelte a csúcsot: „volt minden, vétófenyegetés, kiabálás” – de elégedett

Elégedettségét fejezte ki Magyar Péter miniszterelnök pénteken Brüsszelben, mert – a közösségi oldalán megosztott videóüzenete szerint – az uniós csúcstalálkozó két napja alatt „minden, a hazánk szempontjából fontos ügyben sikert értünk el”, minden fontos kérdésben győzött a magyar érdek.

Csizmazia Gábor: már Joe Biden sem engedte az orosz olajfinomítók elleni ukrán támadásokat

Az amerikai energiapiac alakulását közvetlen és közvetett tényezők is befolyásolják, Donald Trump pedig elsősorban az utóbbiakra próbálhat hatni – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa. Csizmazia Gábor arról is beszélt, hogy az utóbbi időszakban ukrán források a Starlink-rendszer hozzáférésének korlátozására panaszkodtak bizonyos katonai alkalmazások esetében.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Súlyos ellátási gondok a budapesti kórházakban: 750 beteg elhelyezése vált problémássá

Súlyos ellátási gondok a budapesti kórházakban: 750 beteg elhelyezése vált problémássá

Ellátási gondok bénítják a budapesti belgyógyászati osztályokat, ahol mintegy 750 beteg elhelyezése okoz problémát. Köztük 200 hajléktalan emberé, akiket nem lehet megfelelő helyre elbocsátani. Egy szakértő szerint az ágyak akár felét olyan betegek foglalják el, akiket szociális okokból nem lehet hazaküldeni, ezért a sürgősségi betegeknek gyakran nem jut hely. Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter egyeztetést kezdeményezett, és szerinte az ügyeleti ellátás már zavartalanabb, de hosszú távú megoldásokra van szükség.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×