Infostart.hu
eur:
364.51
usd:
325.45
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd
Jeszenszky Géza korábbi washingtoni nagykövet, volt külügyminiszter beszédet mond a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Tanulmányok Intézetének John Lukacs és az amerikai konzervativizmus című pódiumbeszélgetésén az egyetem John Lukacs termében 2022. november 21-én.
Nyitókép: MTI/Mónus Márton

Megszólalt az ügyészség Jeszenszky Géza megtámadása ügyében – letartóztatnák az elkövetőt

Előre kitervelten, több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete, valamint súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt gyanúsítottként hallgatták ki a merénylőt.

Amint arról az Infostart is beszámolt, vasárnap támadás érte Jeszenszky Géze volt külügyminiszter és nagykövetet, akit a lakása előtt kalapáccsal ütött meg egy férfi. Az expolitikus koponyatörést szenvedett, kórházban ápolják.

A Fővárosi Főügyészség közölte, hogy a megalapozott gyanú szerint egy 70 éves férfi elhatározta, hogy kioltja Magyarország korábbi külügyminiszterének az életét. Ennek érdekében több eszközt – köztük kalapácsot, gyújtót és benzint – vett magához. Álcaként maszkot húzott, szemüveget, sapkát, kesztyűt és dzsekit vett fel, majd vasárnap a déli órákban a kiszemelt áldozata budapesti lakóhelyének közelében várakozott.

A volt külügyminiszter és felesége kora délután érkezett haza. A gyanúsított követte őket, majd a kapualjban rájuk támadt a kalapáccsal, és mindkettőjüket fejen ütötte. A volt külügyminiszter életveszélyes sérülést, koponyatörést szenvedett.

A támadást észlelte egy közeli étterem pincére, aki a megtámadottak védelmére kelt. Az elkövető őt is megütötte, ezután elmenekült. A segítő üldözőbe vette a támadót, miközben rendőri segítséget kért. A rendőrök elfogták a támadót, akit előre kitervelten, több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete, valamint súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt gyanúsítottként hallgattak ki.

A Fővárosi Főügyészség a férfi letartóztatását indítványozta azért, hogy ne szökhessen el, és ne követhessen el újabb szándékos bűncselekményt. A letartóztatás elrendelésének kérdésében a nyomozási bíró várhatóan június 4-én dönt.

A további nyomozás során annak tisztázása is szükséges, hogy a volt külügyminisztert két évvel ezelőtt ért támadás és a mostani bűncselekmény között van-e személyi vagy bármilyen más összefüggés.

Címlapról ajánljuk

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Támadást gyakorolhatott az az orosz katonai műhold, amely rendkívül közel manőverezett egy nyugati kereskedelmi űreszközhöz az alacsony Föld körüli pályán. A finn ICEYE vállalat által üzemeltetett műhold kormányzati és katonai megrendelőknek, köztük Ukrajnának is szolgáltat radarfelvételeket - írta meg a Reuters. Újraindulhatnak az Ukrajnának szánt amerikai fegyverszállítmányok, miután januártól az amerikai kongresszus mindkét házában többségbe kerülnek a Kijevet támogató demokrata döntéshozók - írta meg a Reuters. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×