Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor
18 éven felülieknek
Az ön által letölteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek.

Ha szeretné, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használjon szűrőprogramot
Nyitókép: Chris Ryan/Getty Images

Hiába kért távoltartást, visszaeső élettársa végül brutálisan megölte

Az ügyészség tényleges életfogytiglant kért a volt élettársát rettegésben tartó, majd tizenhét szúrással megölő férfira.

Előre kitervelten, aljas célból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt vádat emeltek az ellen az 50 éves férfi ellen, aki tavaly márciusban meggyilkolta a volt élettársát, két gyermekük édesanyját Tamásiban - írja a 24.hu. A Tolna Vármegyei Főügyészség közleménye szerint három évvel ezelőtt, 22 éves együttélés után romlott meg a férfi és az áldozat kapcsolata.

A férfi terrorizálta a nőt, agresszíven viselkedett vele és rendszeresen a megölésével fenyegetőzött. Emiatt bíróság négy év fegyházbüntetésre ítélte, amelyből tavaly február 17-én szabadult.

Mivel a férfi a kapcsolatuk megszűnése és a szabadságvesztés miatt is a volt párját okolta, erős bosszúvágyat érzett a nő iránt.

Beszerzett egy éles, katonai tőrkést, majd március 25-én éjszaka a sértett házához ment, és a kerítésen át bemászott az udvarra.

Amikor aztán az áldozat a szokásos reggeli teendői miatt kinyitotta az ajtót, a vádlott behatolt, és az előszobában megtámadta. A tőrrel legalább 17 alkalommal megszúrta a nőt, a sérülések közül több önmagában is végzetes lett volna. Az áldozat pár percen belül meghalt. A férfit a rendőrök a helyszínen elfogták, jelenleg letartóztatásban van.

Mint írják, az üggyel kapcsolatban az RTL Híradó közölte, a nő néhány héttel a gyilkosság előtt hatvan napra megelőző távoltartást kért a volt párja ellen, de a törvényszék ezt elutasította.

A vádlott a bűncselekményt visszaesőként követte el. Az ügyészség tényleges életfogytiglant kért az elkövetőre.

Címlapról ajánljuk
Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

A balatonberényi védett nádas elpusztítása újabb figyelmeztetés, hogy a tó ökoszisztémájának védelme továbbra sem élvez elsőbbséget a magánérdekekkel szemben. Az S.O.S. Balaton kampány azt várja a kormánytól, hogy rendeljen el átfogó vizsgálatot a Balaton természetes partjainak megóvása érdekében, szükség esetén akár már engedélyezett vagy megkezdett beruházások leállításával. Az InfoRádió Horányi Tibort, a Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetségének alelnökét kérdezte.

Krakkói lövöldözés: megszólalt a magyar külügyi tárca

A szombaton történt krakkói fegyveres támadás halálos áldozatai között nincs magyar állampolgár a Külügyminisztérium közlése szerint.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×