Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 17. szombat Hedvig
Nyitókép: Unsplash

Csak a napvilágot látott rolleres balesetekből volt tavaly 400

Akár több is lehet ennél, a biztosítási ügy volt ennyi.

Tavaly 400 személyi sérüléses balesetet okoztak motoros rollerrel közlekedők, a károkozások száma azonban ennél nagyobb is lehet, ezért fontos a felelősségbiztosítás, amelynek átlagos értéke tavaly hatezer forint volt a Netrisknél - közölte a biztosításközvetítő pénteken.

A közleményben megjegyzik: nincs hivatalos nyilvántartás a mikromobilitási eszközökről, így a rollerek pontos számáról sem. A Netrisk becslései szerint mintegy 80-100 ezer olyan roller közlekedik az utakon, amelyre kötelező felelősségbiztosítást kötni. A biztosítás nélkül közlekedő rolleresek száma pedig több ezerre becsülhető - tették hozzá.

A jogszabályi háttérre kitérve közölték: a biztosítási kötelezettség azokra az eszközökre vonatkozik, amelyek tervezett sebessége meghaladja az óránként 25 kilométert, vagy tömegük nagyobb 25 kilogrammnál, illetve óránként legalább 14 kilométeres sebességre képesek. A szabályozás az elektromos egykerekűekre és segwayekre is érvényes, nem vonatkozik viszont például a pedelec kerékpárokra vagy mozgáskorlátozottak által használt járművekre - közölték.

A Netrisknél megkötött rolleres kötelezők éves díja átlagosan közel 6300 forint, a mediánérték alig több mint 5200 forint, míg a legmagasabb éves díj 26 ezer forint volt - idézték a közleményben Besnyő Márton ügyvezető igazgatót, aki szerint érdemes összehasonlítani az ajánlatokat, mert több százezer forintos szórások lehetnek az éves díjakban.

Véleménye szerint érdemes lenne az elektromos rollerekről is nyilvántartást vezetni, mint ahogy ez Szerbiában is történt. Az új KRESZ várhatóan pontosabban szabályozza majd az elektromos rollerek használatát és a rájuk vonatkozó szabályokat - tette hozzá.

Címlapról ajánljuk
Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Egybehangzó beszámolók szerint kedden minden előzetes figyelmeztetés nélkül Elon Musk űripari cége, a SpaceX korlátozni kezdte a Starlink működését Ukrajna számára, ami komolyan csökkentette a hadsereg képességeit. És bár a legújabb híradások szerint a szolgáltatás már helyreállt az ukrán hadseregnél, a korlátozás komoly kérdéseket vetett fel. Somkuti Bálint hadtörténész, biztonságpolitikai szakértő a részletekről is beszélt az InfoRádióban.

Magyar Péter értékelte a csúcsot: „volt minden, vétófenyegetés, kiabálás” – de elégedett

Elégedettségét fejezte ki Magyar Péter miniszterelnök pénteken Brüsszelben, mert – a közösségi oldalán megosztott videóüzenete szerint – az uniós csúcstalálkozó két napja alatt „minden, a hazánk szempontjából fontos ügyben sikert értünk el”, minden fontos kérdésben győzött a magyar érdek.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Bejelzett a félelemindex, nagyon beütötték az amerikai tőzsdéket

Bejelzett a félelemindex, nagyon beütötték az amerikai tőzsdéket

Visszatértek a vevők az ázsiai tőzsdékre a csütörtöki technológiai eladási hullám után, újra emelkedtek a chipgyártók részvényei. A dél-koreai Kospi 3,3 százalékot emelkedett az előző napi közel 8 százalékos zuhanás után, a japán Nikkei 1,7 százalékot erősödött. A vártnál magasabb amerikai infláció és az erős fogyasztás miatt a befektetők arra számítanak, hogy jöhet az újabb Fed szigorítás, a figyelem az októberi kamatemelés helyett egyre inkább decemberre terelődik. Az európai kereskedésnek támaszt adott az ázsiai felpattanás, enyhe pluszban álltak meg a tőzsdék, köztük a BUX is. Indonézia kimaradt a javuló hangulatból, a jakartai tőzsde több mint 11 százalékot zuhant az MSCI által javasolt piaci átsorolás hírére. Az Egyesült Államokban viszont újra itt az AI- és chip-para, ami lerántotta az indexeket a kereskedésben, egyre aggasztóbbak a CDS-felárak, ami miatt már a félelemindex is bejelzett. Nap végére még az olajárak is kilőttek az ukrajnai és közel-keleti konfliktusok eszkalálódásai miatt. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×