Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső
flashers of a police car
Nyitókép: Oleksandr Filon/Getty Images

Emberkereskedelem Magyarországon: lecsaptak a rendőrök

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt folytat eljárást egy testvérpárral szemben a Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság; a több munkást dolgoztató szilaspogonyi férfiakat őrizetbe vették.

A 31 és egy 32 éves szilaspogonyi férfi szállásért és napi egyszeri étkezésért dolgoztatott többeket egy állattartással foglalkozó vállalkozó telephelyén. Az elvégzett munkáért járó – egyébként versenyképes – jövedelmet a munkások után a testvérpár vette át az állattenyésztőtől, de abból a munkások nem részesültek. Elvették a megfélemlített és kényszermunkára közvetített emberek okmányait, és emberhez méltatlan körülmények között szállásolták el őket.

A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói május 7-én összehangolt akció során fogták el az elkövetőket, akiket gyanúsítottként hallgattak ki, illetve őrizetbe vettek. Kutatást tartottak és szemlét folytattak le a helyszínen, vagyonvisszaszerzés keretében közel 8 millió forintot foglaltak le.

A nyomozók kezdeményezték a két férfi letartóztatását.

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×