Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső
Nyitókép: Pixabay

Torka elvágásával fenyegette a buszsofőrt egy utas

A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette és más bűncselekmény miatt. Az elkövető ittas állapotban az autóbuszon szidalmazta az utasokat, majd az őt leszállítani akaró buszsofőrt szájba rúgta, és torka elvágásával fenyegette.

A vádirat szerint a vádlott 2024. november elsején délután Miskolcon egy menetrendszerinti helyi járatú autóbuszon utazott. A férfi szidalmazta a mellette utazót, amit észlelt az buszvezető is, aki a következő megállónál leszállásra szólította fel.

A vádlott nem volt hajlandó elhagyni a járművet, trágár módon szidta a buszsofőrt, aki megpróbálta felállítani, de a vádlott részegsége miatt a padlóra esett. A sofőr és egy utas közös erővel akarták felhúzni, amikor a vádlott hirtelen mozdulattal az éppen lefelé hajló sofőrt a térdével nagy erővel szájba rúgta. Azzal fenyegette meg, hogy ha kijózanodik, megtalálja és elvágja a torkát, miközközben a sértett nyakához nyúlt, jobb kéz mutató ujjával a torkánál vágó mozdulatot imitált.

A közfeladatot ellátó személynek minősülő sértett nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett el.

Az ügyészség a büntetett előéletű vádlottal szemben börtönbüntetést és közügyektől eltiltást indítványozott.

Címlapról ajánljuk
Tényleg lesújt a törvény a zöldrendszámosokra, hacsak nem ér révbe a petíció

Tényleg lesújt a törvény a zöldrendszámosokra, hacsak nem ér révbe a petíció

November végéig az 5P és az 5N besorolású plug-in (külső töltésű) hibrid autók tulajdonosainak le kell cseréltetniük a zöld rendszámukat fehérre. Január 1-jétől pedig az elektromos autóknak is fizetni kell a parkolásért Budapesten – hívta fel a figyelmet az InfoRádióban Antalóczy Tibor, a villanyautósok.hu főszerkesztője.

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×