Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 17. szombat Hedvig
Nyitókép: police.hu

Rendőri intézkedés közben elhunyt férfi Zagyvarékason - "nem történt emberölés"

A nyomozó ügyészség kizárta az emberölés bűncselekményét a zagyvarékasi ügyben - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség pénteken.

Közleményük szerint a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség további eljárási cselekményeket végez az idén januárban rendőri intézkedés során elhunyt férfi ügyében.

A nyomozó ügyészség az ügyben folytatott eddigi eljárásában szakértői vélemények alapján kategorikusan kizárta az emberölés bűntettének és a gondatlanságból elkövetett emberölés vétségének gyanúját.

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség a tisztességes eljárás és a tényállás lehető legteljesebb kivizsgálásáért további eljárási cselekményeket végez - áll a közleményben.

Korábban a rendőrség a Facebook-oldalán Kiállunk rendőreink mellett! című posztjában azt írta: a szolnoki rendőrök Zagyvarékason 2024. december 22-én délelőtt egy általuk ismert, jogosítvánnyal nem rendelkező sofőrt próbáltak megállítani. A férfival szemben már többször kellett intézkedni, sőt az elmúlt hónapokban kétszer is elmenekült a rendőrök elől.

A szabálysértő járművezető az őt kilométereken át megkülönböztető fény- és hangjelzéssel követő rendőrök jelzéseire nem állt meg, az autós menekülésnek ütközés vetett véget, a kocsiból kiszállva a sofőr tovább futott, majd elesett. A még ekkor is ellenszegülő férfit testi kényszert alkalmazva megbilincselték. Másodpercekkel ezután nyilvánvalóvá vált, hogy a férfi rosszul van, a rendőrök haladéktalanul mentőt hívtak és a bilincs levételét követően - az Országos Mentőszolgálat mentésirányítója instrukciói alapján - megkezdték a férfi újraélesztését. Az újraélesztést a kiérkező mentők átvették, azonban a férfi életét már nem lehetett megmenteni.

Az eseményről a rendőrség azonnal értesítette az ügyészséget, ugyanakkor lefolytatták az intézkedés parancsnoki vizsgálatát, valamint rendkívüli haláleseti eljárást indítottak.

Hangsúlyozták: a rendőrségi eljárások során beszerzett adatok az intézkedés jogszerűségét nem vonják kétségbe és alátámasztják azt a megállapítást, hogy a férfi halálát nem a rendőri intézkedés, különösen nem szükségtelen erőszak okozta.

Címlapról ajánljuk

Ruff Bálint-interjú a tiszás táskás emberekről és a rezsicsökkentésről

A Népszabadságnak adott interjút a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Ruff Bálint egyértelművé tette: a kormányzat zéró toleranciát hirdet az informális gazdasági érdekcsoportokkal szemben, a rezsicsökkentés rendszeréhez pedig mindaddig nem nyúlnak hozzá, amíg az ország el nem éri a teljes energiaszuverenitást.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Lezárták Moszkva légterét, Trump kihátrált a kemény szankciók mögül – Híreink az orosz-ukrán háborúról szombaton

Lezárták Moszkva légterét, Trump kihátrált a kemény szankciók mögül – Híreink az orosz-ukrán háborúról szombaton

Donald Trump egy pénteken kiadott rendeletével felfüggesztette az oroszellenes szankciós törvény kulcsfontosságú rendelkezéseit – köztük az orosz árukra kivetendő vámokat és az orosz olaj- és gázvásárlásokat büntető intézkedéseket –, mindössze néhány nappal a hatálybalépésük előtt. Ukrajna közben újraindította az orosz olajfinomítók elleni csapásokat: már hatodik egymást követő éjszaka korlátozták a légiforgalmat Moszkva felett, a fővárosi repülőtereken járatok százai torlódtak fel. A Fekete-tenger térségében kereskedelmi hajókat érnek dróncsapások, Nicușor Dan román elnök ezért a NATO nagyobb szerepvállalását kéri a térségben. A fronton az orosz vezérkar a Donyeck megyei erődváros, Dobropillja elfoglalásáról számolt be, Moszkva szerint pedig egyelőre nincs napirenden a béketárgyalások folytatása az amerikai küldöttséggel. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×