Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső
Nyitókép: Getty Images/mikroman6

Két vaskos borítékot is elfogadott a főorvos

Jogerősen egy év felfüggesztett börtönbüntetésre, valamint másfél millió forint pénzbüntetésre ítélte a Zalaegerszegi Törvényszék azt a nagykanizsai főorvost, aki a magánpraxisában fogadott el két esetben hálapénzt kórházi betegeitől – tájékoztatott a törvényszék szóvivője.

Bartalné Mentes Judit közölte: a vádlott 2023-ig volt osztályvezető főorvos, aki a fekvőbetegosztály és a járóbeteg-ellátás egyszemélyi felelős vezetője is volt. Ellenőrizte az orvosi dokumentáció szakszerűségét, a házirend, a kialakult szakmai szokások és az etikai normák betartását, és felelős volt azért is, hogy az állampolgárokat ellenszolgáltatás nélkül, a lehető legkorszerűbb módon lássák el, az ellenőrzések során észlelt rendellenességek miatt a szükséges intézkedések meghozatala pedig szintén a hatáskörébe tartozott.

A férfi az osztályvezetői állása mellett magánegészségügyi szolgáltatást is nyújtott saját rendelőjében, ahol 2021 júniusa és 2022 augusztusa között a vizsgálatok során az aktuális díjon felül olyan összegeket is elfogadott, amelyekkel a páciensek a korábban a kórházi munkahelyén lefolytatott műtéti beavatkozásokat honorálták. A vádiratban a férfit három esettel és összesen 160 ezer forint elfogadásával vádolták meg, de a bíróság egy vádpont alól bűncselekmény hiányában felmentette őt.

Ez utóbbi esetben egy ajándéktáskába, egy palack bor mellé helyezte el a páciens a borítékot, amelyben 60 ezer forint volt. A vádlott az italt elfogadta, de nem nézte meg, hogy van-e még valami a tasakban, ezért a pénzről nem is tudott, így a bíróság szerint ez alkalommal nem fogadott el jogtalan előnyt.

A másik két esetben viszont a vádlott borítékot vett át, 40 ezer, illetve 60 ezer forinttal, ezért a törvényszék bűnösnek mondta ki kétrendbeli, önálló intézkedésre jogosult személy által elkövetett vesztegetés elfogadásának bűntettében. A bíróság a férfit egy év, végrehajtásában szintén egy esztendőre felfüggesztett börtönbüntetésre, továbbá másfél millió forint pénzbüntetésre ítélte.

A három nap gondolkodási idő leteltével az ügyész, a vádlott és a védő is tudomásul vette a január 29-én kiszabott ítéletet, így az jogerőssé vált.

Címlapról ajánljuk
Újabb nyugtalanító részletek a krakkói vérengzésről

Újabb nyugtalanító részletek a krakkói vérengzésről

A lengyel belügyminisztérium megerősítette, hogy a krakkói lövöldözés elkövetője lengyel állampolgár. Az Onet értesülései szerint a férfi a Szentkereszt vajdaságbeli Ostrowiec Świętokrzyskiből származó Michał O.

Vízmegtartás helyett ... – 150 év beidegződéseit kellene feladni?

Nagyon sok csapadékot veszít el Magyarország azzal, hogy 150 évig a vízelvezetésre koncentrált és nem a vízmegtartásra – mondta Goda Zoltán, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Víztudományi Karának adjunktusa a Szunyogh Media által írt, az esővízmegtartást és -hasznosítást középpontba állító edukatív cikk sorozatában. A szakember az InfoRádióban részletezte azt, miért kéne gyorsan cselekedni a vízmegtartással kapcsolatban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×