Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor
Hungarian forint money, Woman clutching a handful of banknotes, Large denominations, Inflation and financial situation in Hungary
Nyitókép: Andrzej Rostek/Getty Images

900 millió forintnyi áfát tüntettek el

Vádemelést javasol a Nemzeti Adó- és Vámhivatal az ügyészségnek egy személybiztonságra, takarításra és mosásra szakosodott budapesti bűnözői csoport 22 tagja ellen, akik mintegy 900 millió forint áfát csaltak el a hatóság napokban befejeződött nyomozása szerint.

A NAV Dél-Dunántúli Bűnügyi Igazgatósága közleményében azt írta, hogy a bűnszervezet többszintű, bonyolult cégláncolatot tartott fenn kiterjedt alvállalkozói körrel: az irányítók a Pest vármegyében működő hálózatba Győr-Moson-Sopron és Heves vármegyei vállalkozásokat is beszerveztek.

A szlovák állampolgárságú, névleges vezetőkkel működtetett „alsó” szinten az eleve bukásra szánt cégek valódi tevékenységet nem végeztek, ehhez a szükséges technikai és személyi háttérrel sem rendelkeztek – tették hozzá.

A NAV közölte: a szervezet más szintjein ténylegesen dolgozó munkavállalókat névleg ide jelentették be, az adót, valamint a járulékokat viszont nem fizették meg utánuk.

A bűnbanda a valóságban nem őrzött-mosott-takarított, a kamucégek valótlan szolgáltatásokról állítottak ki számlákat – mutattak rá.

Kiemelték, a fiktív bizonylatok ellenértéke a fővállalkozóknál landolt, a nettó munkabérek kifizetése után megmaradó összeget készpénzben szétosztották maguk között, ezzel a bűnbanda 900 millió forint kárt okozott a költségvetésnek.

A szervezet felszámolására indított akcióban nyomozók, járőrök, revizorok és informatikusok dolgoztak össze, a főgyanúsítottat a MERKUR Speciális Taktikai Osztály kommandósai fogták el – közölték.

A NAV nyomozói első körben 20 érintettet állítottak elő és hallgattak ki, a gyanúsítotti kör azóta további 2 emberrel bővült, a szervezet 2 irányítója egy évet töltött letartóztatásban.

Az adóhatóság a bűnbanda tagjait különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó, bűnszervezetben és üzletszerűen elkövetett költségvetési csalással gyanúsítja, és az ügy iratait vádemelést javasolva továbbította a Heves Vármegyei Főügyészségnek.

A főgyanúsítottak, és azok a megbízók, akiknél több száz millió forintos elkövetési érték összpontosul, akár 20 év szabadságvesztést is kaphatnak - jegyezték meg.

A NAV tájékoztatott arról is, hogy a nyomozók több mint 800 millió forint értékű vagyont biztosítottak a költségvetésnek okozott kár megtérülésére.

Ingatlanokat, gépjárműveket, céges tárgyi eszközöket, köztük egy mosoda berendezését, vevőköveteléseket és számlapénzeket foglaltak le, illetve vettek zár alá, és további tízmilliók térültek meg az elkövetők önkéntes befizetéseinek eredményeként - olvasható a közleményben.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Drámai fordulat a munkaerőpiacon: a mai fiatalok nem fogják elérni szüleik életszínvonalát

Drámai fordulat a munkaerőpiacon: a mai fiatalok nem fogják elérni szüleik életszínvonalát

A 2008-as pénzügyi válság után Nyugat-Európában már sok évvel ezelőtt megjelentek azok a munkaerőpiaci problémák, amelyekkel ma a magyar pályakezdők is szembesülnek. A csökkenő számú belépő munkahely (amit esetünkben főként a mesterséges intelligencia térnyerése okoz) egyre nehezebbé teszi a fiatalok elhelyezkedését Magyarországon, miközben a vállalatok mind nagyobb elvárásokat támasztanak a friss diplomásokkal szemben. A most kibontakozó folyamatok alapjaiban alakíthatják át a foglalkoztatást: a biztos, kiszámítható munkahelyek helyét egyre inkább az időszakos és bizonytalan munkalehetőségek vehetik át. A hazai pályakezdők egy jelentős része így lehet, nem fogja elérni szülei életszínvonalát.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×