Infostart.hu
eur:
375.11
usd:
319.91
bux:
132888.2
2026. április 11. szombat Leó, Szaniszló
Nyitókép: Unsplash

Fantomdolgozók vették fel a bért a fővárosi kórházakban

Jachtot is lefoglaltak a nyomozók a csalóktól.

Félmilliárd forintot meghaladó csalássorozat ügyében zárta le a nyomozást a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztálya, az ügyben mintegy félszáz gyanúsítottat hallgattak ki – közölte a rendőrség a police.hu oldalon pénteken.

Azt írták, az ügy két egészségügyi intézményt érint. A rendőrök egy budapesti kórház főigazgatójának 2022 májusában tett feljelentése nyomán kezdtek nyomozni, különösen nagy kárt okozó, bűnszövetségben és üzletszerűen, információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás és más bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt.

A rendőrség közölte, a nyomozás adatai alapján az intézmény egyik vezető beosztású humánpolitikai munkatársa húsz olyan személyt rögzített munkavállalóként, akik sohasem dolgoztak a kórházban. A fiktív alkalmazottak bankszámláikra 11 hónap alatt több mint 246 millió forint bért és egyéb juttatást utaltak.

A BRFK gazdaságvédelmi nyomozói azt is feltárták, hogy az ötvenéves nő korábbi munkahelyén, egy másik egészségügyi intézetben is fiktív alkalmazottakat rögzített egy beosztottja segítségével. Ott ötvenegy ember után csaknem 332 millió forintot utalt át 2016 és 2021 között, a nem létező dolgozóknak pedig szerződéseket és egyéb iratokat hamisított.

A közleményben hozzáteszik, az utalásokhoz szükséges bankszámlák nyitását strómanokon keresztül a vezető beosztású HR-es nő férje és egy másik férfi intézte. A nyomozók összesen 49 embert hallgattak ki pénzmosás bűntett megalapozott gyanújával.

A nyomozók a bűncselekmény szervezőit bűnszövetségben és üzletszerűen, információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás bűntett miatt hallgatták ki, a HR-es nő férjét ezen kívül pénzmosással, a nőt pedig pénzmosással és hamis magánokirat felhasználásával is gyanúsítják. A rendőrök a hamis iratok mellett két autót, négymillió forintot és egy jachtot is lefoglaltak, a gyanúsítottak szabadlábon védekeznek.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor a Fidesz kampányzáróján: olyan győzelmet aratunk, amivel mindenkit meglepünk vasárnap

Orbán Viktor a Fidesz kampányzáróján: olyan győzelmet aratunk, amivel mindenkit meglepünk vasárnap

A Fidesz Budapesten, a Szentháromság téren tartotta kampányzáró rendezvényét, amelyen többek között Lázár János, Szijjártó Péter és Orbán Viktor is felszólalt. Orbán Viktor hangsúlyozta: a választási kampánynak nem most, hanem vasárnap este 7 órakor lesz vége. A magyar nemzet legfontosabb célkitűzése a háborúból való kimaradás, és ehhez hárommillió szavazatra, és nemzeti egységre van szükség – mondta, hozzátéve: nincs kampánycsend, tegyék azt, amit ő: keljenek korán, menjenek el gyorsan szavazni, aztán pedig mozgósítani. Cikkünk frissül!

Ukrajnában leállt a harc, Irán és Amerika tárgyal, békefény Rómában: egy pillanatra most a békében reménykedik a világ

Hivatalosan életbe lépett a tűzszünet az ukrajnai fronton az ortodox húsvét alkalmából, miközben Pakisztánban tárgyal a békéről az Egyesült Államok és Irán. A XIV. Leó pápa vezette békevirrasztáson békefényt gyújtottak meg Rómában.
inforadio
ARÉNA
2026.04.13. hétfő, 18:00
Virág Andea a Republikon Intézet stratégiai igazgatója
Giró-Szász András politikai tanácsadó
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×