Infostart.hu
eur:
375.11
usd:
319.91
bux:
132888.2
2026. április 11. szombat Leó, Szaniszló
close-up of the jacket of a security man
Nyitókép: totalpics/Getty Images

Ez a brazilverés börtönbüntetést ér

Külföldieket bántalmazó biztonsági őrök ellen emeltek vádat.

A Fővárosi Főügyészség sajtóközleményben azt írta: a négy vádlott egy budapesti, VII. kerületi szórakozóhely biztonsági szolgálatának tagjai voltak, ahol tavaly június 4-én egy Magyarországon élő és dolgozó brazil férfi szórakozott két szintén brazil barátjával.

A három brazil vendég, miután távozott a szórakozóhelyről, az utcán beszélgetett. A biztonsági őrök egyike megpróbálta őket távozásra bírni, majd miután ott maradtak, röviddel hajnali három óra előtt az egyik vádlott, egy 39 éves őr is odament, és a brazilokat gázsprayvel lefújta.

Ettől ketten elhagyták a helyszínt, az egyik sértett azonban az utca túloldaláról felháborodottan gesztikulált, mutogatott a biztonsági őrök felé. Ezt látva egy másik, 41 éves őr odament hozzá, és szintén gázsprayvel közvetlen közelről az arcába fújt.

A sértett ezután is a helyszínen maradt, ahol több mint 15 percen át igyekezett a szemébe fújt permetet kitörölni. Eközben időnként továbbra is a biztonsági őrök felé gesztikulált, majd egy közeli konténerből kivett egy üres italosüveget.

Ezután három őr körbevette, a 41 éves vádlott gázsprayvel ismét felé fújt, mire a sértett a nála lévő üveget felemelte, de a főügyészség szerint azzal nem támadott vissza. Az egyik őr azonban hátulról elkapta, a nyakát fojtófogásba szorította és a sértett fejét többször, erősen egy épület falába verte, majd az ütésektől elkábult sértettet a földre dobta.

A támadók közül hárman tovább bántalmazták a földre került külföldit. Egyikük a békítő szándékkal közbelépni igyekvő brazil barátját is megütötte és erősen megrúgta, majd társa gázsprayvel lefújta a sértettet, "viperával" megfenyegette, a távozás közben pedig egy másik őr tarkón is ütötte.

Az összevert sértett a főügyészségi közlemény szerint a hosszabb bántalmazástól életveszélyes sérüléseket szenvedett.

Ezért három támadót életveszélyt okozó testi sértés bűntettével, a másik sértettet megrúgó őrt ezen túl súlyos testi sértés bűntettének kísérletével is, a gázsprayt használó és viperával fenyegető férfit - előélete miatt többszörös visszaesőként - pedig felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntettével vádolták meg.

A főügyészség velük szemben végrehajtandó szabadságvesztés kiszabására és biztonsági őri foglalkozástól eltiltásra tett indítványt a Fővárosi Törvényszékhez benyújtott vádiratában.

A gázsprayt használó 41 éves férfi esetében indítványozták, hogy ne lehessen feltételes szabadságra bocsátható, illetve rendeljék el egy korábbi, felfüggesztett börtönbüntetésének a végrehajtását is. A nyomozás korábbi szakaszában a vádlottak bűnügyi felügyelet alatt álltak, két támadó egy ideig letartóztatásban is volt - áll a közleményben.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor a Fidesz kampányzáróján: olyan győzelmet aratunk, amivel mindenkit meglepünk vasárnap

Orbán Viktor a Fidesz kampányzáróján: olyan győzelmet aratunk, amivel mindenkit meglepünk vasárnap

A Fidesz Budapesten, a Szentháromság téren tartotta kampányzáró rendezvényét, amelyen többek között Lázár János, Szijjártó Péter és Orbán Viktor is felszólalt. Orbán Viktor hangsúlyozta: a választási kampánynak nem most, hanem vasárnap este 7 órakor lesz vége. A magyar nemzet legfontosabb célkitűzése a háborúból való kimaradás, és ehhez hárommillió szavazatra, és nemzeti egységre van szükség – mondta, hozzátéve: nincs kampánycsend, tegyék azt, amit ő: keljenek korán, menjenek el gyorsan szavazni, aztán pedig mozgósítani. Cikkünk frissül!

Ukrajnában leállt a harc, Irán és Amerika tárgyal, békefény Rómában: egy pillanatra most a békében reménykedik a világ

Hivatalosan életbe lépett a tűzszünet az ukrajnai fronton az ortodox húsvét alkalmából, miközben Pakisztánban tárgyal a békéről az Egyesült Államok és Irán. A XIV. Leó pápa vezette békevirrasztáson békefényt gyújtottak meg Rómában.
inforadio
ARÉNA
2026.04.13. hétfő, 18:00
Virág Andea a Republikon Intézet stratégiai igazgatója
Giró-Szász András politikai tanácsadó
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×