Infostart.hu
eur:
364.34
usd:
314.17
bux:
150097.6
2026. augusztus 31. hétfő Bella, Erika
Nyitókép: Pexels

Családi vállalkozásban terítette a lekapcsolt bűnbanda a kristályt Pesterzsébeten

Az ötfős társaság évek óta árulta a szert a környékbelieknek, felváltva adogatták el a kiporciózott metamfetamint.

A Fővárosi Főügyészség közleményében azt írta, hogy egy testvérpár, illetve az egyik nő korábbi, majd későbbi párja, valamint sógora egy XX. kerületi lakásban 2020 óta kereskedett a kristály nevű kábítószerrel - adta hírül az MTI.

Az előzetesen kiporciózott kábítószert valamennyi vádlott közösen készletezte a lakásban, és mindig az adott el belőle, aki éppen otthon tartózkodott.

A kábítószert környékbeli, jellemzően rossz anyagi helyzetben lévőknek, kábítószerfüggőknek, illetve hajléktalanoknak kínálták fel kis tételekben, ellenértékként pedig készpénzen kívül egyéb értéktárgyakat - így például ékszereket, alkalmanként akár autóalkatrészeket vagy műszaki cikkeket - is elfogadtak.

A Fővárosi Főügyészség az öt embert jelentős mennyiségű kábítószer kereskedelmével vádolja, velük szemben fegyház- és pénzbüntetés kiszabását, valamint vagyonelkobzást is indítványoz - áll a közleményben.

Címlapról ajánljuk
Vitézy Dávid: hétfőn 14 órára teljesül a 6000 milliárd forintnyi EU-pénz hazahozatalának minden feltétele

Vitézy Dávid: hétfőn 14 órára teljesül a 6000 milliárd forintnyi EU-pénz hazahozatalának minden feltétele

Egy 11 milliárd forintos trolifejlesztés apropóján Vitézy Dávid elmondta: teljesült minden feltétel, százszázalékosan hazahozzuk a pénzt, amiben Ursula von der Leyen és Magyar Péter májusban megállapodott. Karácsony Gergely szerint Budapest új aranykora jöhet el a főváros és a kormány együttműködésével.
inforadio
ARÉNA
2026.08.31. hétfő, 18:00
Bauer Bence
a Mathias Corvinus Collegium Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
Elege lett Európa legerősebb hatalmának, új térségben lehet konfliktus a NATO és Oroszország között – Háborús híreink hétfőn

Elege lett Európa legerősebb hatalmának, új térségben lehet konfliktus a NATO és Oroszország között – Háborús híreink hétfőn

Az RBK Ukraine szerint trükkös módszereket vethetnek be az oroszok a sugárhajtású Sahed-drónok támadásainál. A jelentések szerint az eszközök nem a leggyorsabb útvonalon érik el az ukrán fővárost, hanem a fehérorosz határhoz szorosan közel repülve kitérőt tesznek Kijev felé. A jelenség arra utal, hogy Moszkva a szomszédos ország kommunikációs hálózatához kapcsolódik. Az orosz haditengerészethez köthető média híradásai szerint hamarosan visszatérhet az aktív szolgálatba a közel három évtizede felújítás alatt álló Admiral Nahimov atommeghajtású csatacirkáló - írta a Defence Express. A jármű félelmetes rakétaarzenállal lesz felszerelve, ám sokan kételkednek, hogy mennyre lesz képes megfelelni a kor követelményeinek, ugyanis a védelmi képességei nem kielégítőek, ezért a dróntámadások számára könnyű célpontot jelenthet. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×