Infostart.hu
eur:
365.35
usd:
314.46
bux:
149161.68
2026. augusztus 31. hétfő Bella, Erika
Nyitókép: Pixabay

Emberére talált a nőket zaklató kaposvári hajléktalan

A férfi egyedül közlekedő nőket szemelt ki magának, majd erőszakoskodott velük, miután nem kapott semmit. Pechére mindkét esetben melléfogott, kiszemelt áldozatai meg tudták védeni magukat.

A Kaposvári Járási Ügyészség rablás bűntettének kísérlete miatt nyújtott be vádiratot azzal a büntetett előéletű férfival szemben, aki az utcán, egyedül közlekedő nők bántalmazásával akart értékekhez jutni - áll a Somogy Vármegyei Főügyészség közleményében.

A közlemény szerint a visszaeső terhelt hajléktalanként élt Kaposváron 2023-ban, kéregetésből tartotta fenn magát. Az első rablást a belvároshoz közeli felüljárón kísérelte meg a hajnali órákban: egy vele szemben gyalogló, munkahelyére tartó idősebb nőtől kért cigarettát. A hölgy ezt visszautasította, megpróbálta kikerülni, azonban a vádlott megragadta a karját és ököllel mellkason ütötte a sértettet, miközben továbbra is cigarettát követelt tőle.

A nő ki tudott szabadulni az erőszakoskodó férfi szorításából és pofon vágta támadóját. Ettől az annyira meglepődött, hogy a nő el tudott menekülni.

A hajléktalan terhelt másnap éjjel egy munkából hazafelé igyekvő fiatal nőt nézett ki magának és követni kezdte. Amikor beérte, nem szólt hozzá, hanem kérőleg nyújtotta a tenyerét. A nő közölte vele, hogy nincs se cigarettája, se pénze, a férfi megragadta a felsőruháját és a földre rántotta. Dulakodás közben a fiatal nő a lábával próbálta magától távol tartani a férfit, közben sikerült telefonon segítséget kérnie, a vádlott így felhagyott a bántalmazással és elfutott.

Az ügyészség a Kaposvári Járásbíróságra benyújtott vádiratában a letartóztatásban lévő terhelttel szemben szabadságvesztés büntetésre és közügyektől eltiltásra tett indítványt.

Címlapról ajánljuk
Izland megint nem kért az EU-ból – a szakértő elmagyarázza, miért nem

Izland megint nem kért az EU-ból – a szakértő elmagyarázza, miért nem

Az izlandiak többsége a szombaton tartott népszavazáson úgy döntött, hogy a szigetország ne újítsa fel a korábban felfüggesztett csatlakozási tárgyalásokat az Európai Unióval. A részletekről Németh Viktória, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány senior kutatója beszélt az InfoRádióban.

Karácsony Gergely gyorsít és nem akar pereskedni az új kormánnyal

Több villamos- és trolibusz-járat megújítását tudta az Európai Unió helyreállítási alapjából finanszírozni a főváros – mondta el az InfoRádiónak Karácsony Gergely. Budapest főpolgármestere hozzátette a szolidaritási hozzájárulásra vonatkozó kérdésre, az önkormányzat szeretne mindenben együttműködni és jó kapcsolatot ápolni a Tisza-kormánnyal.
inforadio
ARÉNA
2026.09.01. kedd, 18:00
Koren Balázs
a Biatorbágyi Innovatív Technikum és Gimnázium matematikatanára, a Pro Suli szakmai vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×