Infostart.hu
eur:
365.24
usd:
314.64
bux:
149161.68
2026. szeptember 1. kedd Egon, Egyed
Caucasian angry and aggressive man threatening with fist.
Nyitókép: Andranik Hakobyan/Getty Images

Gumibottal ütlegelték a rendőrök, miután egyiküknek behúzott

Hivatalos személy elleni erőszak bűntette, valamint hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás bűntette miatt folytat nyomozást a Fővárosi Nyomozó Ügyészség – tájékoztatott a Központi Nyomozó Főügyészség. Közleményük szerint egy német állampolgárságú férfi és két rendőr őrizetét rendelték el.

A tájékoztatás szerint a budapesti rendőrök november 29-én bűncselekmény gyanúja miatt előállítottak egy német férfit, aki a fogdában arra panaszkodott, hogy fázik. Az egyik rendőr kiengedte, hogy a folyosón lévő ruháját felvegye, de amikor kiderült, hogy a pulóverben lévő madzag önkárosításra is alkalmas lehet, mégsem engedte meg – írta az ügyészség.

A gyanú szerint a német férfi felháborodásában ököllel állon ütötte a rendőrt, aki jelentette az esetet. Erre egy másik rendőr szaladt oda a férfihoz, majd a gyanú szerint gumibottal többször megütötte. A földre került férfit a fogdaőri feladatokat ellátó rendőr lefogta, míg társa folytatta az ütlegelését – írta a vádhatóság.

„A nyomozó ügyészek a német férfival szemben hivatalos személy elleni erőszak bűntettének megalapozott gyanúját, míg a két rendőrrel szemben társtettesként hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás bűntettének a megalapozott gyanúját közölték, majd elrendelték mindhárom gyanúsított őrizetét” – olvasható a közleményben.

Címlapról ajánljuk
Izland megint nem kért az EU-ból – a szakértő elmagyarázza, miért nem

Izland megint nem kért az EU-ból – a szakértő elmagyarázza, miért nem

Az izlandiak többsége a szombaton tartott népszavazáson úgy döntött, hogy a szigetország ne újítsa fel a korábban felfüggesztett csatlakozási tárgyalásokat az Európai Unióval. A részletekről Németh Viktória, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány senior kutatója beszélt az InfoRádióban.

Karácsony Gergely gyorsít és nem akar pereskedni az új kormánnyal

Több villamos- és trolibusz-járat megújítását tudta az Európai Unió helyreállítási alapjából finanszírozni a főváros – mondta el az InfoRádiónak Karácsony Gergely. Budapest főpolgármestere hozzátette a szolidaritási hozzájárulásra vonatkozó kérdésre, az önkormányzat szeretne mindenben együttműködni és jó kapcsolatot ápolni a Tisza-kormánnyal.
inforadio
ARÉNA
2026.09.01. kedd, 18:00
Koren Balázs
a Biatorbágyi Innovatív Technikum és Gimnázium matematikatanára, a Pro Suli szakmai vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×