Infostart.hu
eur:
365.3
usd:
314.64
bux:
149161.68
2026. szeptember 1. kedd Egon, Egyed
Nyitókép: Pixabay.com

Hackertámadás érte a japán űrkutatási hivatalt

Illetéktelen behatolás történt a Japán Űrkutatási Hivatal (JAXA) szerverére - jelentette be szerdán a japán kormány, hozzátéve, hogy az incidens nem érintett rakétákkal és műholdakkal kapcsolatos érzékeny információkat.

A behatolás még nyáron történt, és az űrhivatal csak akkor szerzett tudomást róla, mikor ősszel a rendőrség kapcsolatba lépett vele ebben az ügyben.

A kormány és az illetékes hatóságok vizsgálatot indítottak a behatolás forrásának azonosítására, és az esetleges károk, valamint az űrhivatal biztonsági rendszerében fellelhető esetleges hiányosságok feltárására.

Az űrhivatal egyik illetékese arról számolt be, hogy egyelőre semmilyen adat kiszivárgását nem erősítették meg.

A JAXA is a mintegy 200 vállalat és kutatóintézet között volt, amelyet nagy léptékű kibertámadások értek 2016-ban és 2017-ben. A feltételezés szerint a támadásokat a kínai hadsereg által irányított hackercsoport követte el.

2021 áprilisában a japán rendőrség egy kínai mérnököt adott át az ügyészségnek azzal a gyanúval, hogy ő bérelte álnéven a támadásokhoz használt szervert. A tokiói ügyészség azonban 2021 októberében indoklás nélkül elutasította a vádemelést a férfi ellen, aki korábban a Kínai Kommunista Párt tagja volt.

Címlapról ajánljuk
Izland megint nem kért az EU-ból – a szakértő elmagyarázza, miért nem

Izland megint nem kért az EU-ból – a szakértő elmagyarázza, miért nem

Az izlandiak többsége a szombaton tartott népszavazáson úgy döntött, hogy a szigetország ne újítsa fel a korábban felfüggesztett csatlakozási tárgyalásokat az Európai Unióval. A részletekről Németh Viktória, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány senior kutatója beszélt az InfoRádióban.

Karácsony Gergely gyorsít és nem akar pereskedni az új kormánnyal

Több villamos- és trolibusz-járat megújítását tudta az Európai Unió helyreállítási alapjából finanszírozni a főváros – mondta el az InfoRádiónak Karácsony Gergely. Budapest főpolgármestere hozzátette a szolidaritási hozzájárulásra vonatkozó kérdésre, az önkormányzat szeretne mindenben együttműködni és jó kapcsolatot ápolni a Tisza-kormánnyal.
inforadio
ARÉNA
2026.09.01. kedd, 18:00
Koren Balázs
a Biatorbágyi Innovatív Technikum és Gimnázium matematikatanára, a Pro Suli szakmai vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×