Infostart.hu
eur:
366.83
usd:
316.43
bux:
148347.02
2026. szeptember 1. kedd Egon, Egyed
Nyitókép: Pixabay

Bomló holttest Budapesten, de már gyanúsítottak is vannak

Egy használaton kívüli csepeli gyártelepen bomló holttestet találtak. Az illetőt eddig eltűntként keresték. A nyomozók szerint a fiatal férfit nyáron ölték meg. Két embert vettek eddig őriztebe.

A volt csepeli kenyérgyár területén füvet kaszáló munkás fedezett fel egy bomló holttestet 2023. szeptember 16-án. A Budapesti Rendőr-főkapitányság először közigazgatási eljárást indított, melynek keretében megállapították, hogy az elhunyt egy 21 éves férfi volt, akinek eltűnését augusztusban jelentették be, azóta kereste a rendőrség.

A nyomozók azonosítottak, majd szeptember 22-én XXI. kerületi lakcímeikről előállítottak két fiatalembert. A nyomozás adatai szerint a 20 éves és a 25 éves férfiak július 20-án éjszaka a későbbi áldozattal együtt ment a csepeli gyárterülethez, ahol a fiatalabb megkéselte a sértettet.

A rendőrök Sz. Bencét emberölés bűntett, Sz. Krisztiánt, aki tudott a gyilkosságról, de nem értesítette a hatóságot, bűnpártolás bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki.

Lakásaikon megtalálták a sértett telefonját, laptopját, iratait és más értéktárgyait,

Sz. Bencétől pedig az elkövetéshez használt, még mindig véres kés is előkerült. Mindkét gyanúsított beismerő vallomást tett. A rendőrök azt még vizsgálják, hogy mi volt a bűncselekmény indítéka.​

Címlapról ajánljuk
Horváth Péter pedagóguskar-elnök: reményeket fűzünk az iskolák nagyobb önállóságához
Indul a tanév

Horváth Péter pedagóguskar-elnök: reményeket fűzünk az iskolák nagyobb önállóságához

A győri gimnáziumigazgató Horváth Péter szerint az új rendszer sok eleméről ma még nem megmondható, hogy pozitív változást hoz-e, de például az iskolák anyagi önállóságát nem igazán támogatja, meg is mondta, hogy miért. Az InfoRádióban részletesen beszélt arról, mi lehet majd a tankerületek vagy a Klebelsberg Központ szerepe a jövőben.

Átrendezték a kormányzati hatásköröket, Ruff Bálintnál a titkosszolgálat

A kormány átalakította a miniszterek közötti hatásköröket, a változások hétfő este jelentek meg a Magyar Közlönyben. Az anyakönyvezés, lakcímnyilvántartás nem a belügyi tárcánál, hanem a technológiai miniszternél lesz. Bóna Szabolcs agrárminiszter tárcája is erősödött.
inforadio
ARÉNA
2026.09.01. kedd, 18:00
Koren Balázs
a Biatorbágyi Innovatív Technikum és Gimnázium matematikatanára, a Pro Suli szakmai vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×