Infostart.hu
eur:
369.6
usd:
319.48
bux:
147711.79
2026. szeptember 2. szerda Dorina, Rebeka
fotó: rendőrség
Nyitókép: rendőrség

Újabb megdöbbentő részletek a Bimbó utcai anyagyilkosságról - fotó, videó

Már őrizetben van a 32 éves nő, aki a gyanú szerint vasárnap megölte nevelőanyját annak II. kerületi, Bimbó úti lakásában - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Ahogy arról korábban az Infostart is beszámolt, holtan találtak egy idős nőt II. kerületi otthonában, egy Bimbó úti társasházban vasárnap. Miután a helyszíni szemle során felmerült az idegenkezűség gyanúja, a rendőrség emberölés miatt rendelt el nyomozást.

Csécsi Soma rendőr alezredes felidézte: vasárnap késő este - 22.30-kor - érkezett bejelentés arról, hogy a II. kerületi Bimbó úton, az otthonában holtan találtak egy 75 éves nőt. A bejelentő az áldozat fia volt - tette hozzá.

A helyszínre érkező rendőrök a nyitott ajtón keresztül jutottak be a lakásba; mint kiderült, a gyanúsított véletlenül "mellézárta" az ajtót, így az tárva-nyitva volt.

Tájékoztatása szerint a helyszíni kihallgatás során a nő beismerte a bűncselekmény elkövetését, elmondta, hogyan és mivel hajtotta végre, sőt azt is megmutatta, hogy a lakáskulcsot pontosan hol dobta el a Mechwart lépcsőnél. Arról is beszámolt, hogy a bűncselekmény idején viselt ruházatát igyekezett elégetni, de az csak részben semmisült meg.

Az indítékokra egyértelmű magyarázatot nem adott a gyanúsított, de a családjával való viszonyát folyamatosan konfliktusok terhelték - jegyezte meg az alezredes, aki a gyilkosság körülményeiről nem közölt információkat.

A rendőrség először feltett egy videót, amelyet később levettek. Ebben a nő a körülményekről is beszélt. "Nem, rám nézett és szemmel vert, és azonnal éreztem az ideget” – felelte arra kérdésre, volt-e köztük szóváltás.

Csécsi Soma kiemelte: a bűncselekmény egyik tragikus mozzanata, hogy az elkövetéskor a nő kétéves gyermeke a másik szobában volt, őt mostanra intézetben helyezték el.

Címlapról ajánljuk
Fel kell készülni, ha belenyúl a kormány az Otthon Startba, 101 millió forintba is kerülhet egy 50 milliós hitel
Hitelszakértői figyelmeztetés

Fel kell készülni, ha belenyúl a kormány az Otthon Startba, 101 millió forintba is kerülhet egy 50 milliós hitel

Bizonytalanságot okozhat a még engedéllyel nem rendelkező lakásprojektekben, hogy a kiemelt beruházások építési engedélyeztetését átmenetileg felfüggesztették. Azok a vevők, akik az államilag támogatott Otthon Start hitellel számolva kötöttek előszerződést, különösen nehéz helyzetbe kerülhetnek, ha a projekt csúszása alatt szigorodnak a program feltételei – mondta el az InfoRádióban Garam Dániel, a Money.hu hitelszakértője.

Kiderült, honnan teremthetne forrást az egészségügyre és az oktatásra a Tisza-kormány

A GDP 4,7 százaléka szabadítható fel átcsoportosítással a költésgvetésben a GKI Gazdaságkutató Zrt. legújabb elemzése szerint. Molnár László vezető kutató az InfoRádiónak azt mondta, hogy összességében 4000 milliárd forintot, az idei hiánynak körülbelül a kétharmadát lehetne megspórolni a jövő évi költségvetésben.
inforadio
ARÉNA
2026.09.02. szerda, 18:00
Nyeste Orsolya az Erste vezető elemzője
Madár István a Portfolio vezető elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×